A Felcsík Kistérségi Társulás akciótervet készít, amely keretében a felcsíki térség kerékpárútjait térképeznék fel és digitális térképet hoznának létre, a részleteket augusztus 4-én ismertették a megyeházán. Ebbe a munkába augusztus 5-től szeptember szeptember 6-ig a kerékpározó közösséget is szeretnék bevonni, vagyis a rendszeresen bicikliző személyek segítségével és egy applikációval térképeznék fel a túra útvonalakat, amelyek talán nem ismertek szélesebb körben. A feltérképezett útvonalakat Hargita Megye Tanácsának Hegyi és Barlangimentő Közszolgálata ellenőrzi és amennyiben biztonságosnak ítéli meg, felkerül a térképre.

Süket Zsombor, az egyesület menedzsere elmondta, az akciótervvel szeretnék kijelölni a mobilitási útvonalakat Balánbánya és Csíkszereda között, hozzájárulva a biztonságos kerékpározáshoz. Ugyanakkor a meglévő megyei, községi és erdei utakat használva létrehoznának egy digitális térképet, amelyet majd nem csak a helyiek, hanem a turisták és a turisztikai szolgáltatók számára is elérhetővé tennék.

A Tekerj és trekkelj felhívásukkal a kerékpározókhoz szólnak, tekintve, hogy számos olyan útvonal van, amelyet kevesen ismernek és jó lehetőséget biztosít a kikapcsolódásra, ezeket az útvonalakat pedig másokkal is megismertetnék.

Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere és a Felcsík Kistérségi Társulás elnöke szerint a tagok és a megyei tanács jó együttműködésének köszönhető a projekt elindulása.

A sajtótájékoztatón Böjte Csaba ferences atya is jelen volt, aki múlt héten a Ferences Biciklitúrán is részt vett. Gratulált a kezdeményezéshez és bátorításként hozzátette, az akadályok, falak nem körülöttünk vannak, hanem elménkben, amelyeket le kell döntenünk céljaink eléréséhez.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke gratulált a társulásnak, főként azért, mert a lakosságot is igyekeznek bevonni. Mint mondta Hargita megye minden kistérségében igyekeznek bátorítani az önkormányzatokat a kerékpárutak kiépítésére, a felcsíki jó példa pedig reméli ragadós lesz.

– Arra bátorítjuk és igyekszünk minden támogatást megadni az önkormányzatoknak, hogy ott ahol kisebb az autósforgalom, európai normák szerint és ahol a kerékpárosok is szívesen tekernek összefüggő szakaszokat építsünk a biciklizőknek. Erre kell megoldást kieszközölnünk, hogy EU-s forrásokat is felhasználhassunk. Nagyon jó lesz látni a program révén, hogy a kerékpározók mely útszakaszokat kedvelik – tette hozzá a megyei tanács elnöke.

Fekete Örs, a hegyimentő közszolgálat vezetője hozzátette, sajnos az országban nincs erre vonatkozó törvénykezés, ezért a hegyi kerékpárutak kialakítására, kitáblázására ausztriai modellt vettek át, amely jól működik. A hegyimentők a programban minden feltérképezett útvonalat ellenőriznek és amennyiben biztonságosnak ítélték meg, ezt követően lehet publikussá tenni a szakaszokat. Mint mondta, az elektromos biciklik megjelenésével nagyon sokan járnak már erdei utakra, a hegyimentők már munkájuk során nagyon sok kerékpározóval találkoznak. Fekete Örs ugyanakkor kiemelte, 2010 óta nagyon sokat változott az erdei útszakaszok biztonsága, tekintve, hogy ma már szinte mindegyik szakasz megfelelően van kitáblázva és térképekkel ellátva.

Csíkszereda, 2021. augusztus 4.