Forrás: Hargita Népe

Új sporteseménnyel várja a természet és a mozgás szerelmeseit a Nagy­hagymás Közösségek Közti Fejlesztési Társulás: október 18-án megrendezik az első Nagyhagymás Közösségi Futást.

Az esemény amolyan „nulladik kiadás”, az egyesület tagjai ugyanis hosszú távon nagy­szabású – később akár országos szintű – futóverseny meg­szervezését tűzték ki célul. A közösségi futás révén a résztvevők megismerhetik a Hagy­más-hegy­ség térségét, terepadottságait, ezzel a hagyományt kívánják megalapozni – közölte érdeklődésünkre Balázs Bernadett, a fejlesztési társulás igazgatója.

A közösségi futásnak két indulási és egy érkezési pontja lesz: a futócsapatok egyike Balánbányáról, a másik Gyil­kos­tóról indul 9-kor, Fehér­mezőn találkoznak, ahonnan együtt folytatják útjukat Háromkút irányába, a Szárazpatak mentén. Mindkét útvonal 15 kilométer hosszú, a balánbányai rajt 900, a gyilkostói pedig 600 méteres szintemelkedést tartogat a futóknak. A célban meleg ebéd várja a befutókat, a szervezők pedig a kiindulópontra való visszaszállításról is gondoskodnak
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: a jelentkezési lap elérhető a fejlesztési társulás közösségi oldalán, a Hășmaș–Hagymás Trail Fest eseményfelületén. Helyszíni nevezésre is lesz lehetőség, de a szervezők kérik az érdeklődőket, hogy lehetőség szerint október 8-ig regisztráljanak.

Az esemény Hargita Megye Tanácsa, Neamț Megye Tanácsa, valamint a társulás tagtelepüléseinek – Gyergyószentmiklós, Balánbánya, Csíkszentdomokos és Gyimesközéplok – összefogásával valósul meg. A szakmai hátteret helyi, tapasztalt terepfutók biztosítják, így a pálya nemcsak kihívást, hanem igazi élményt is jelent majd mindenkinek – tudtuk meg.

https://www.facebook.com/events/1355180722914907/