Több mint 100 résztvevő, 12 szimuláció és több mint 10 helyi tűzoltó egyesület
Több mint 100 résztvevő, összesen 17 intézmény és szervezet képviselői, önkéntes és hivatásos tűzoltók, mentők, vízügyi és környezetvédelmi szakemberek, valamint nemzetközi csapatok vettek részt Szentegyházán és környékén azon a háromnapos nemzetközi gyakorlaton, melyet a SAFETY4TMF projekt keretében szerveztek meg.
A résztvevők valósághű szituációkban gyakoroltak különböző beavatkozásokat, roncsból mentés, árvízi védekezés homokzsákokkal és hordozható gátakkal, kötéltechnikai feladatok, földrengés- és lakástűz-szimulációk, éjszakai városi kitelepítés, erdőtűz, sérültek kimentése és drónos felderítés.
A program középpontjában egy zagytározó részleges gátszakadásának kezelése állt és az ennek következményeként bekövetkezett balesetek sorozata, amelyek során a résztvevők nemcsak beavatkozási technikákat próbáltak ki, hanem valódi tapasztalatokat szereztek. A gyakorlatra 2025. szeptember 3–5. között került sor.
A rendezvény fő szervezője Hargita Megye Tanácsa volt, a Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Egyesülete pedig stratégiai partnerként vett részt a szervezésben, a szakmai irányítást a Budapesti Tűzoltó Szövetség biztosította, nemzetközi szervezetek közreműködésével.
A háromnapos programon több mint 100 résztvevő vett részt: önkéntes és hivatásos tűzoltók, mentőszolgálatok, vízügyi és környezetvédelmi szakemberek, valamint nemzetközi egységek, többek között Bulgáriából, Horvátországból, Szlovéniából, Szerbiából és Magyarországról. A gyakorlatot szakmai megfigyelők (observerek) is kísérték, akik a szimulációk nyomon követésével, értékelésével és visszajelzéseikkel járultak hozzá a tapasztalatok összegzéséhez.
A helyi önkéntes tűzoltó egyesületek közül Lövéte, Tusnádfürdő, Szentegyháza, Csíkszereda, Hargitafürdő, Kápolnásfalu, Maréfalva, Parajd, Zetelaka, Székelyderzs, Korond, Gyergyóalfalu, Felsősófalva egységei és képvisleői vettek részt, erősítve a Hargita megyei önkéntesek összefogását és szakmai felkészültségét.
A gyakorlat középpontjában egy zagytározó részleges gátszakadásának szimulációja állt, amely árvízszerű iszapáradatot idézett elő. A résztvevők több helyszínen – a gyakorlótéren, romos épületek között, valamint Hargitafürdő és Kirulyfürdő térségében – végeztek beavatkozásokat.
A három nap alatt mintegy 12 különböző gyakorlat zajlott, az árvízi védelemtől a roncsolt járművekből való mentésig. A gyakorlatirányítási sátorból több tucat szakember koordinálta a beavatkozásokat, biztosítva a feladatok sorrendjét, a résztvevők biztonságát és a valós idejű dokumentálást.
Perge Kinga, a Budapesti Tűzoltó Szövetség projektigazgatója, a SAFETY4TMF gyakorlat szakmai irányítója kifejtette, hogy ez a gyakorlat nem egy egyszemélyes munka volt, hanem szoros együttműködésben valósult meg Hargita Megye Tanácsával, aki az esemény fő szervezője, valamint a Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel, amely a terepi munkában és a logisztikai előkészítésben vállalt kiemelt szerepet. A cél az volt, hogy a résztvevők olyan valósághű szituációkban próbálhassák ki tudásukat, amelyek egy zagytározó meghibásodásának kockázatával függnek össze. Ez a közös munka bebizonyította, hogy a helyi és a nemzetközi egységek képesek hatékonyan együttműködni és egymástól tanulni.
Albert Csaba, a Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Egyesületének vezetője hangsúlyozta, hogy a zagytározókkal kapcsolatos helyzetekkel kevés közvetlen tapasztalatunk van, hiszen ezek nem mindennapos események. Éppen ezért minden ilyen gyakorlat kiemelt jelentőségű: hozzájárul a felkészültséghez, növeli a gyakorlati tudást és fejleszti az együttműködést. Ahhoz, hogy hatékony beavatkozás történhessen, nemcsak felszerelésre van szükség, hanem megfelelő személyzetre és képzettségre is. A mostani gyakorlat mindhárom tényezőt ötvözte, ezáltal erősítve az önkéntes tűzoltók szakmai felkészültségét.
A SAFETY4TMF projektről
A SAFETY4TMF – „Hatóságok, önkormányzatok és más érdekelt felek összehangolt megelőzési és katasztrófavédelmi tevékenységei a zagykezelő létesítményeken a transznacionális kockázatok és veszélyek csökkentésére irányuló megoldások érdekében" – elnevezésű projekt a Duna Régió Program keretében valósul meg 2024 és 2026 között.
Vezetője Magyarország Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériuma, aktív partnere pedig Hargita Megye Tanácsa.
A kezdeményezés 10 ország szakmai és stratégiai partnereinek együttműködésére épít, három fő területen: tudományos kutatás, szakpolitikai együttműködés és gyakorlati beavatkozás.
A szentegyházi gyakorlat e nemzetközi együttműködés részeként járult hozzá a közösségek felkészültségének és a határokon átívelő együttműködésnek az erősítéséhez.
Csíkszereda, 2025. szeptember 5.