Tájékoztatták a felcsíki polgármestereket

 

Csíkszentdomokoson tartott tájékoztatót Hargita Megye Tanácsának Műszaki igazgatóságának kollégái és a tervező a felcsíki települések vezetőinek.

A 19 kilométeres szakasz tervei 50 százalékban készültek el. A Csíkdánfalvát Balánbányáig összekötő megyei besorolású út felújításának finanszírozására a Regionális Operatív Programban készülnek pályázni idén, ehhez pedig szükséges, hogy elkészüljenek a tervek nyár végéig.

– Azt kértem a tervezőtől és a műszakis kollégáktól, hogy kéthetente terepen is egyeztessenek polgármesterekkel és a helyi igényeket minél jobban beépítsék már a tervezés során. Olyan munkálatot kell kiviteleznünk, amely a helyi közösségnek elsősorban megfelelő és őket szolgálja ki. Szép út lesz, amely leveszi az európai útról a terhelés egyrészét és kerékpárutakat is fogunk építeni – mondta el Bíró Barna-Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Csíkszereda, 2025 június 20.