Október 7-én, Csíkszeredában került sor az EDUBOT projekt zárókonferenciájára, amelyen nemzetközi és helyi résztvevő vettek részt, köztük pedagógusok, oktatási szakértők és projektpartnerek. A konferencia célja az volt, hogy bemutassa a projekt eredményeit és tapasztalatait, amelyek segítik a tanárokat a digitális oktatásban és a differenciált tanulás támogatásában.

A projekt fő célja az adaptív oktatást támogató pedagógiai eszközök és módszertanok kifejlesztése volt, valamint ezek tesztelése az oktatási környezetben és széleskörű elterjedésük elősegítése. Az adaptív tanulási utak és a mesterséges intelligencia használata központi szerepet játszottak a projekt eredményeiben, amelyekkel a diákok személyre szabott, hatékonyabb tanulási élményt kaphatnak.

A rendezvényt Borsos Endre, az Interregio Fórum Egyesület projektmenedzsere és a projekt vezető partnere nyitotta meg, aki átfogóan ismertette a projekt során elért eredményeket. A konferencia folyamán számos előadás hangzott el a lengyel, szlovák, román és magyar partnerek részéről, amelyek a projekt különböző területeit mutatták be. Kiemelt téma volt a pilot foglalkozások tapasztalatainak bemutatása, a multimédiás tartalmak fejlesztése, mint például a videókészítés és -szerkesztés egyszerű módszerei, valamint a differenciált oktatás és játékosítás szerepe, azaz az AI vezérelte adaptív tanulási útvonalak és a keretjáték. Ezen felül bemutatásra került a tanulói csoportosítás és a kiscsoportos mentorálás módszerei, valamint a mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségei az oktatás terén.