Ünnepélyes keretek között avatták fel pénteken a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban berendezett kápolnát.  Dr. Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke prédikációjában úgy fogalmazott, az ima és a gyógyítás szorosan összekapcsolódnak.

Forrás: Hargita Népe

A résztvevőket köszöntő dr. Konrád Judit kórházmenedzser elmondta, a kápolna létrehozásának gondolata rég érlelődött a kórház munkaközösségében. Hangsúlyozta, felismerték, hogy a betegségek kezelése, gyógyítása mellett figyelniük kell a lelki élet sajátosságaira, az ima erejére is. Mint részletezte: a Budapesti Szent Ferenc Kórházban látott kápolna nagy hatással volt a munkaközösségre, inspirációt jelentett számukra a későbbiekben.

– Jövőre 25 éves lesz a kórházlelkészi szolgálat. A kápolna ennek az áldozatos tevékenységnek is méltó keretet kíván adni

– jegyezte meg dr. Konrád Judit, aki szerint az újonnan felavatott kápolna megerősíti az ott dolgozókat, és még inkább arra ösztönzi őket, hogy a pácienseknek emberséges gyógyítást biztosítsanak.

A szentmise után szentelte fel a kápolnát dr. Kovács Gergely érsek, aki az evangélium kapcsán három tanulságról beszélt. Kifejtette: az ima és a gyógyítás szorosan összekapcsolódnak, továbbá emlékeztetett, hogy Jézus le tudott mondani a sikerről, a gyógyításokkal, csodatételekkel járó népszerűségről. A tanúságtételek fontosságra hívta fel a figyelmet az érsek.

Prédikációjában azt is hangsúlyozta: a test és a lélek gyógyítása, a „csodatétel” és az ima szorosan összetartoznak.

– Azt kívánom, hogy ez a kápolna egyaránt gyümölcsözően segítse a beteget, a gyógyítóit, a hozzátartozókat, és minden ide betérő ember tudatosíthassa, hogy test és lélek, gyógyítás és ima összetartoznak, akár gyógyulásért imádkozik itt valaki, akár a személyzet közül tér be valaki, aki azért imádkozik, hogy az ő gyógyító, gondozó munkája sikeres, eredményes legyen. Ez a kápolna legyen mindannyiunknak, minden ide betérő számára a hit megerősítésének a helye, megerősítést nyújtó hely

– mondta az érsek.

Az ünnepségen felszólalt dr. László Barna, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebész-főorvosa és Toldy-Schedel Emil kardiológus, a Budapesti Szent Ferenc Kórház igazgatója is. A kápolna átadásán részt vett Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Tánczos Barna szenátor, Hajdu Gábor képviselő, Bíró Barna-Botond megyeelnök, Borboly Csaba megyei alelnök, Korodi Attila polgármester és Dolhai István főkonzul is.