Forrás: Hargita Népe

https://www.hargitanepe.ro/hirek/kiemelt/szolgaltatovaltas-tiltakozassal

A Gyulafehérvári Cari­tas és a megyei önkormányzat 23 éves együtt­működést tudhat maga mögött, ennek köszönhetően pedig a legkisebbektől az idősekig minden korosztály számos egészségfejlesztő, szociális, illetve közösségépítő programban vehet részt. A szervezet működéséhez köthetők a megyében olyan fontos szolgáltatások, mint a beteggondozói hálózat, a fogyatékkal élők korai, illetve felnőttkori fejlesztése egyéni és csoportos terápiában, a falugondnok-program, öregotthonok fenntartása és jó néhány, a hátrányos helyzetű fiatalok számára indított program.

– Az új kormány feladata lesz többek között a romániai szociális rendszer működésének szabályozása, a jelenleg érvényben lévő jogszabályok tisztázása – hívta fel a figyelmet Borboly Csaba megyei elnök a sajtótájékoztatón, online bejelentkezésében.

Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője beszámolt arról, hogy idén a megyei önkormányzat a korábbinál közel 50 százalékkal nagyobb támogatást tudott biztosítani a Gyulafehérvári Caritas számára.

– Ez részben köszönhető annak is, hogy a minisztérium is felismerte, hogy a sérült személyek családba való visszailleszkedését finanszírozni kell, és egy jóval barátságosabb alapot határozott meg erre, mint a korábbi években – részletezte Elekes.

A Gyulafehérvári Caritas idén közel 660 ezer lejt hívott le a Hargita Megye Tanácsa által meghirdetett pályázatokból, és további 1253 ezer lejre van szerződése az önkormányzattal a Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ, a gyergyószentmiklósi Nappali Foglalkoztató Központ, a Szent Erzsébet Idősek Otthona és a Szent Kamill Védett Otthon fenntartására.
A szervezet ágazati igazgatói szerint – a sajtótájékoztatón jelen volt Péter György, és online bekapcsolódott Ludescher László – a támogatásoknak köszönhetően folyamatosan új programok indulnak el a térségben, illetve bővül a nappali foglalkoztató központok és Biztos Kezdet-házak száma is. Ludescher László ágazati igazgató szerint összesen 21 szolgáltatás működik a megyében, és közel 2500 személyt látnak el.

Csíkszereda, 2024. október 15.