Jó együttműködés a Magyar Asszonyok Érdekszövetségével

Határtalan jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés címmel szervezett szakmai konferenciát a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége július 24-én, kedden a megyeháza márványtermében.

Az esemény célja, hogy feltárja a jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés aktuális kihívásait, valamint hogy elősegítse a határokon átívelő együttműködést ezen a területen.

A konferencián jelen volt Dr. Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár, Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának elnöke, Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere, illetve Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke, továbbá számos helyi és magyarországi szakember.

Dr. Répássy Róbert miniszterhelyettes beszédében hangsúlyozta, hogy a civil szervezetek részvétele a jogsegély és áldozatsegítés terén rendkívül fontos, ugyanakkor a szakemberhiány is komoly problémát jelent. Kifejtette, hogy az ilyen típusú munkát szívvel-lélekkel végzett szakmai elkötelezettség nélkül nem lehet megfelelően végezni és a mesterséges intelligencia sem tudja pótolni a humánus szakmai hozzáállást.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke örömét fejezte ki, hogy a segélyszolgálat tekintetében kialakult ez a jó együttműködés.

–  Hargita Megye Tanácsa folyamatosan keresi az új megoldásokat a társadalom jogi támogatásának megerősítésére. Az elmúlt években, talán egyedüliként az országban, családvédelmi programot tudtunk elindítani, amely finanszírozási rendszeren keresztül támogatja az egyesületeket és alapítványokat. Folyamatosan igyekszünk erősíteni a gyermekvédelmi rendszereinket is, ebben pedig a magyarországi szakmai közreműködés nagy segítséget jelent – részletezte Hargita megye tanácselnöke.

Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke, aki az esemény moderátora is volt, elmondta, ez már a második konferencia ami ilyen együttműködésben jött létre.  Az elsőt, tavaly novemberben Csíksomlyón szervezték, illetve a harmadikra is sor kerül Tusványoson, a Nyári Szabadegyetem és Diáktábor során.  Kiemelte, hogy szövetségük által anyákat, nőket, asszonyokat segítenek, nem anyagi szempontból, hanem különböző lehetőségek által, mint például ez a konferncia, vagy hasonló események, tájékoztatók mentén.

Az esemény a jó gyakorlatok megosztásán, szakmai tapasztalatcserén alapult, amely a jogi segítségnyújtásra és áldozatsegítésre összpontosított.

A konferenciáról készült videóanyagot itt tekinthetik meg: https://www.facebook.com/hargitamegye/videos/841621677936038

Csíkszereda, 2024. július 26.