Borboly Csaba: Az egész országot blokkolja a kormány!

Augusztus 8-án lépett érvénybe a 2023/652-es Kormányhatározat, amellyel a Romániai Iskolaprogramot és annak költségvetését hagyják jóvá a 2023-2024-es tanévre. Ebbe az iskolaprogramba tartozik a tej-kifli program is, a korábbi, 2017-2023-as időszakra vonatkozó határozat érvényét vesztette. A kormányhatározat megjelenését követően harminc napra kell megjelenjen a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium és az Országos Közbeszerzési Ügynökség (ANAP) közös rendelete, amely a tej-kifli program közbeszerzésére vonatkozó tenderfüzetmodellt tartalmazza. A végrehajtási normák nincsenek elfogadva, nem lehet tudni, hogy mikor lesz meg. Miután mindez megjelenik, lehet véglegesíteni a dokumentációt és elkezdeni a közbeszerzési eljárást, de hogy erre mikor kerül sor, nem lehet tudni.

Hargita Megye Tanácsa legutóbb keretszerződést kötött a 2020-2023-as időszakra, ez idén lejárt, ezért újra kell közbeszerezni a szolgáltatást. De mivel augusztus elején lépett érvénybe a vonatkozó kormányhatározat, így csak később tudják közbeszerezni a szolgáltatást, tehát a termékek kiosztása késni fog ebben a tanévben.

Hargita Megye Tanácsának a programmal foglalkozó csapata ez alkalommal is kistérségekre osztja a megyét, és idén is keretszerződést terveznek kötni, amely jelentősen megkönnyíti a program lebonyolítását. A kistérségekre való bontásnak pedig az a célja, hogy a helyi termelők is kapjanak esélyt, amennyiben lehet, a gyerekek minél közelebbről kapjanak friss termékeket.

„Sok éves kínlódással járt ez a program, tavaly országosan az elsők között tudtuk elindítani, amikor a nehézségek miatt sok megyében le is mondtak a programról. Keretszerződést kötöttünk, hogy gördülékenyebb legyen a lebonyolítás, de a keretszerződés idén lejár. Ahol újra kell közbeszerezni, késni fog a program indítása, de sajnos, nem tudunk tenni ellene, a törvényes lépéseket be kell tartani. Az egész országot blokkolja a kormány! Egyáltalán nem vagyok elégedett azzal, ahogy a programot kezelik, augusztus elején fogadják el a kormányhatározatot, mikor mindenki tudja, hogy egy-egy procedúra lefolytatása mennyi időbe telik Romániában. A megyei tanács hibáján kívül, de sajnos késni fog nálunk is program indítása az iskolákban” – mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A Hargita megyei tej-kifli programról, a megyei tanács által megtett lépésekről az alábbi linken tájékozódhatnak: https://www.borbolycsaba.ro/tag/tej-kifli-program/

Csíkszereda, 2023. szeptember 5.