Egyre népszerűbb Hargita Megye Tanácsa internship programja. A fizetett gyakornoki program egy szakmai irányadó a felsőfokú végzettséggel rendelkező, de a munkaerőpiacon még nem aktív fiataloknak. A résztvevők szakmai tapasztalatot szereznek, ezzel előnyt nyerve a későbbi elhelyezkedésben. Hargita Megye Tanácsánál úgy gondolják, a fiataloknak csak úgy lehet jövője, ha már a jelenben észreveszik őket. A munkaerőpiacnak a jelenben kell hasznosítania a fiatalok találékonyságát. Eddig huszonkét pályázónak sikerült bekerülnie a három alkalommal meghirdetett internship programra. A következő interjúban Palencsár Laura, gyakornok osztotta meg élményeit Bilibók Karolával, aki korábban nyilatkozott az Internship programról.

Hogyan kerültél Hargita megyébe? Úgy hallottam van egy érdekes történeted.

Rövidre fogva a múltam eseményeit: Svédországban születtem, amikor első osztályos lettem, akkor költöztünk a családommal Csíkszeredába. Az általános iskolát befejezve, 15 évesen visszaköltöztem Svédországba a nagyszüleimhez, ott folytattam és fejeztem be a tanulmányaimat. Dolgoztam néhány évet, majd Budapestre mentem egyetemre. A koronavírus-járvány miatt döntöttem úgy, hogy jobb lesz hazajönnöm, és innen online államvizsgáznom, így április végétől most már Csíkszeredában élek. A járvány okozta nehézségek miatt kalandosra sikerült az utazásom. Érdekességképpen megemlítem, hogy egy olyan helyi cég buszjáratával tudtam hazajutni, amely épp Hargita Megye Tanácsának kezdeményezéséből indította el járatait a magyar-román határról érkezőknek. Egyre több kedvem lelem az itthonlétben, az időtöltésben a rokonaimmal, családommal, barátaimmal. Elkezdtem fejleszteni a román nyelvtudásom, megszereztem a szociológus diplomám a Budapesti Corvinus Egyetemen és megismertem a páromat.

 

Hazaköltözésed óta követed Hargita Megye Tanácsának munkásságát?

Igen, feliratkoztam a megyei tanács hírlevelére. Ezen keresztül jutott tudomásomra a felhívás a gyakornoki programról, aminek úgy éreztem, mindenképp szeretnék esélyt adni.

Milyen részlegre kerültél, hogyan látod az eddigi munkát?

Hargita Megye Tanácsa elemzőcsoportjának lettem a tagja. Mivel próbálok aktív lenni, minél többet tanulni, ezért néha besegíthetek más részlegeken is. Nagyon tetszik az eddigi munka, érdekes projekteknek lehetek részese vagy épp teljeskörű kivitelezője. Ezekre példa a Hargita megyei fogyasztói kosár összeállítása és kiszámítása, kérdőívek összeállítása, a digitális oktatási rendszer fejlesztését elősegítő kutatások vagy épp kvíz-est szervezése. Szeretem, hogy bizalmat szavaznak a szakmai tudásomnak, képességeimnek és kollégaként tekintenek rám, nem gondolják rólam, hogy “csak” egy gyakornok vagyok, így érzem, hogy tényleg fontos az, amit csinálok. Fotó: Hargita Megye Tanácsának sajtóirodája

Pályakezdőként hogyan vélekedsz erről a lehetőségről? 

Én teljesen őszintén úgy tekintek erre a gyakornokságra, mint egy nagyon sokoldalú fejlődési lehetőségre, ami már egy hónap után teljesen megváltoztatta a gondolkodásmódom és elképzeléseim a jövőmmel kapcsolatban. Nagyban hozzájárult ahhoz, hogy most már teljesen elképzelhetőnek tartom azt, hogy végleg itthon maradjak. Szeretem a munkát, amit végzek a jelenlegi pozíciómban, de szeretnék ennél is aktívabb lenni, ezért is működök olyan nagyon szívesen közre más részlegekkel. Véleményem szerint munka közben lehet a legjobban megismerni a kollégákat és a munkaterületet, amelyben dolgoznak.

Érzem ezt a pozitív energiát, ami körülvesz téged. Mi az, ami ennyire feltölt a munkahelyen?

A kollégákból és az atmoszférából, ami jelen van azon a helyen. Na meg persze a reggeli fekete teából. Mindenki kedves, barátságos, pozitív és közvetlen. A beilleszkedésemhez nagyban hozzájárult a mentorom is. Úgy érzem, hogy egy kisebb közösség részese kezdek lenni, akikkel együtt ebédelünk, mókázunk, viccelődünk vagy érdekfeszítő eszmecserét folytatunk. Azt is elmondhatom, hogy a kollégák, feletteseim próbálják a képességeim összeilleszteni a nekem adott feladatokkal, ezzel fenntartva és éltetve a természetes kíváncsiságom, motivációm és kreativitásom, amit nagyon értékelek.

Mennyire érzed azt, hogy lehetőséged van a kibontakozásra?

Igazából sokszor szabad kezet kapok egy-egy ötlethez, projekthez, hogy azokat saját belátásom szerint tervezzem meg vagy vigyem véghez. Kifejezetten örömöm leltem például abban a feladatban, amelynél – részben saját tapasztalataimra alapozva – információt kellett gyűjtenem a svédországi oktatási rendszerről, majd kielemeznem azt. Ebből majd lehetőség szerint a jó és kivitelezhető példákat alkalmaznánk Hargita megye szintjén.

Hogyan látod a jövődet?

A jövőmet jelen pillanatban itthon, Csíkszeredában képzelem el. Igazából sok ötletem és elképzelésem van, amelyekben fantáziát látok, és szeretném a lehetőséghez mérten megvalósítani, alkalmazni Hargita megyében. Sok közös pontot látok az én elképzeléseim és a megyei tanács programjai között. Főként a fiatalabb generációkra szeretnék összpontosítani, az oktatási rendszerre, pályaorientációra, eseményekre és a megye nyújtotta lehetőségekre. Szeretném ezeket a három különböző országban szerzett személyes tapasztalataimra alapozva fejleszteni és ezáltal pozitív változást elérni.

– a Maszol.ro portálról