Idén ismét Háromszéken adták át a székelyföldi megyék által alapított Orbán Balázs-díjakat, az ünnepség a XIII. Székelyföld Napok rendezvénysorozat kiemelt eseménye volt. Ebben az évben az Orbán Balázs-díjazottak Székelyföld természeti értékeinek elkötelezett védői, akik fáradhatatlanul azért munkálkodnak, hogy értékes természeti környezetünk fennmaradjon, tovább öröklődjön, hogy szülőföldünk az elkövetkező nemzedékek számára is gazdag és élhető legyen.

A sepsiszentgyörgyi rendezvényen Kovászna megyéből Kakas Zoltán néprajzkutató, a legendás Bao-Bao természet- és népismereti túrák szervezője, Hargita megyéből Demeter László biológus, ökológus, Maros megyéből Dr. Sárkány Kiss Endre biológus, hidrobiológus, a magyar ökológia szak elindítója vehette át a rangos elismerést.

Az Orbán Balázs-díjak átadása mindenkor felemelő és megható pillanat mindannyiunk számára, hiszen Székelyföld lámpásembereit köszöntjük. Idei díjazottjainknak volt bátorságuk elhagyni a biztonságos terepet, mertek új utakra kalandozni, akárcsak a díj névadója, Orbán Balázs. Mindeközben közösséget építettek, formális és nonformális intézményt alapítottak, haladtak előre a saját szakterületükön, így gyarapítva azt a gazdag szellemi-kulturális erőteret, amely szülőföldünket jellemzi. Munkájuknak köszönhetően nemzedékek nőttek fel úgy, hogy nemcsak megismerték, de szeretik és értékelik Székelyföld, Erdély természeti értékeit, megtapasztalták az együvé tartozás örömét, a szülőföld megtartó erejét. Nagy köszönet érte és kívánom, hogy ezt az áldásos tevékenységet folytatni tudják még hosszú éveken át” – fogalmazott házigazdaként Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Nagyon fontosnak és mindig erősítendőnek tartom a díj üzenetét: a széki látókörön túlmutató, közös székelyföldi ügyekért végzett tevékenységek elismerését. És itt, ezúttal a közös székelyföldi ügyeken van a hangsúly, nem lebecsülve a széki szinten megfogalmazott ambíciókat és terveket. De ebben a díjban és eseményben Székelyföld egységén és oszthatatlanságán van a hangsúly” – emelte ki beszédében Tóth László főkonzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője.  

 

A jó nevelőt nem az oklevél, hanem az elhivatottsága teszi alkalmassá a feladatra  

Kovászna megye díjazottja Kakas Zoltán néprajzkutató, a Nemere Természetjáró Kör elnöke, a Bao-Bao természet- és népismereti túrák szervezője, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott munkatársa. Életpályáját Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója méltatta: „Fiatalon, autodidakta módon hiedelmeket gyűjtöttél, növényeket azonosítottál, települések történelmi múltjával foglalkoztál, régészeti ásatásokba kapcsolódtál be. Aki fényképezőgéppel a nyakadban dokumentáltad a natúra és a kultúra megannyi szegmensét. És aki mindazt, amit tanultál, észleltél, láttál, továbbadtad. A jó nevelőt nem az oklevél, hanem az elhivatottsága teszi alkalmassá a feladatra. A Bao-Bao táborok sikere a játszva tanulásban volt. Mint az ókori görög bölcsek, a természetben sétálgatva, peripatetikusan adtad át a tudást a tanítványaidnak. (…) A „csak-úgy spontánul” hirdetett túrákra, táborokba olyan emberek jelentkeztek, akik azóta Erdély és Székelyföld színe-javához tartoznak”.

A díj átvételekor, megköszönve az elismerést, Kakas Zoltán az egyedi tájérték fontosságára hívta fel a figyelmet. Arra ösztönözte a jelenlevő döntéshozókat, hogy érdemes feltérképezni Székelyföld egyedi tájértékeit, mert nem ismerik, nem értékelik eléggé, holott számos ilyen érték van a térségben.

 

A legnagyobb elismerés az, amikor hatással vagyunk a közösségre  

 

Hargita megye díjazottja Demeter László biológus, ökológus, természetbúvár, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara Műszaki és Természettudományi Tanszékének volt adjunktusa, több kiadvány szerzője, III. Károly király székelyföldi kalauza. „Az az egyetemi tanár, aki tud kaszálni, de kaszát verni is, és az a kutatóbiológus, aki tud szekeret is hajtani” – olvasható a laudációban.

 „Hargita megye részéről egy olyan embert díjaztunk, aki a rossz politikai döntések és a felelőtlen politikusok társadalommegosztó tevékenysége mentén próbált tiszta vizet önteni a pohárba. Sokan és sokáig úgy gondolták, hogy a természetvédelem a legnagyobb bűn, amit a székely ember elkövethet a világon, idő és kitartás kellett ahhoz, hogy ez a szemlélet megváltozzon. Demeter László, biológus volt az, aki konszenzusteremtő és okító magatartásával az elmúlt hat év során olyan tevékenységet fejtett ki, amelynek Európa szinten is visszhangja van. Ezért is egyhangúan az alelnökökkel arra a döntésre jutottunk, hogy Demeter László kiemelkedő munkássága érdemli meg az Orbán Balázs-díjat” – méltatta az ünnepségen a díjazottat Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Demeter László, átvéve a díjat, rámutatott: nagy megtiszteltetés számára ez a díj, azonban a legnagyobb elismerés az, ha „a közösségre, a közösség vezetőire hatással van, gondolatait, véleményét figyelembe veszik és remélhetőleg ez az egész vidéknek, az egész Székelyföldnek a javát szolgálja”.

Nemcsak a környezet védelme, hanem a fiatal generációk nevelése is szenvedélye  

 

Székelyföld kulturális értékeinek gazdagságát, amelyre mindannyian büszkék vagyunk, az itt élő és alkotó művészeknek, tudósoknak, íróknak és a közösségi életben aktív szerepet vállaló székelyföldi embereknek köszönhetjük. Ez a fajta áldozatvállalás pedig nem fakadhat másból, mint abból, hogy szeretik a szülőföldjüket és közösségüket, és szívükön viselik a székelyföldi magyarság sorsát. Maros megye idén olyan személynek ítélte az Orbán Balázs-díjat, akit munkássága során a természet szeretete vezérelt, akinek nemcsak a környezet védelme, hanem annak fontosságáról való tájékoztatás, a fiatal generációk nevelése is szenvedélye” – hangsúlyozta Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke beszédében.

Maros megye díjazottja Dr. Sárkány Kiss Endre biológus, hidrobiológus, muzeológus. „Kevés olyan ember van, aki nála nagyobb odaadással viszonyult volna közösségi dolgokhoz, időt, energiát nem kímélve. Egyszemélyben intézményteremtő, közösségépítő, kutató és tanár, és mai napig, idős kora ellenére is, jópár évvel nyugdíjazása után is, végzi, teszi munkáját töretlenül. (…) Sárkány-Kiss Endre életműve nem mérhető csupán hosszú, tekintélyes publikációs listájával, számtalan pályázatával, kutatási programjával. Életművének szerves része a kolozsvári, erdélyi magyar biológus és ökológus képzés újraindítás és fejlődő pályára állítása, valamint számtalan erdélyi magyar szakember, egyetemi és iskolai tanár pályájának egyengetése. És mai napig is mindezek jegyében tevékenykedik” – fogalmazott laudációjában Dr. Markó Bálint, egyetemi oktató, a BBTE rektorhelyettese.

Kapott már magyarországi állami kitüntetéseket is, de az különösen jó érzés, hogy itthonról érkezik az elismerés, osztotta meg a jelenlevőkkel Dr. Sárkány Kiss Endre, hozzátéve: „nem ezért dolgozik az ember, de jólesik”.

A Székelyföldi Vadászati Közgyűjtemény épületében megszervezett, péntek esti ünnepségen közreműködött István Ildikó népdalénekes, valamint a Székely Vadászkürt Egyesület és a Koronauradalmi Vadászkürt Egyesület tagjai.

 

***Hargita, Kovászna és Maros megye önkormányzata közösen hozta létre az Orbán Balázs-díjat. A névválasztást az indokolja, hogy Orbán Balázs alakította ki elsőként Székelyföldről a legátfogóbb és leghitelesebb képet, kora közállapotait felmérve pedig a jövőt megalapozó fejlesztést, modernizációt szorgalmazott. A Székelyföldi Orbán Balázs-díj kör alakú, 70 mm-es átmérőjű, 4,5 mm vastagságú, két oldalas ezüstből készült vert érme, amelyet emléklap és pénzjutalom kíséretében adományoznak a megye elöljárói egy külön, erre az alkalomra szervezett ünnepségen a Székelyföld Napok keretében.  

A díjat olyan személyiségeknek ítélik, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek az egységes Székelyföld-kép kialakításában, a térség sajátos hagyományaira alapozott modernizációjában. Orbán Balázs szellemi hagyatékához hűen, konok kitartással gyűjtik össze Székelyföld értékeit, dokumentálják és népszerűsítik természeti kincseinket, hírét viszik kulturális örökségünknek, a köz javára és szolgálatára fordítva. Nemcsak a múlt iránt érdeklődnek, hanem megörökítik a jelen értékeit, sajátos rajzát nyújtva a mai Székelyföldnek. A Székelyföldi Orbán Balázs-díjat először 2011-ben a Marosvásárhelyi Kultúrpalotában adták át, majd évi rendszerességgel, felváltva a három székelyföldi megyeszékhelyen.

A laudációk szövegét csatolva küldjük, a fotókat Vargyasi Levente készítette.

2022. október 15., Sepsiszentgyörgy