PROJEKTKATEGÓRIA

Történelmi és építészeti műemlékek, parkok, közkertek és természetvédelmi területek megőrzése, helyreállítása és fejlesztése

A PROJEKT LEIRÁSA

Székelyföld legnagyobb arborétuma, a 138 éves gyergyószentmiklósi Csíky-kert. Az évek folyamán több „gazdája” is volt, különböző intézmények, szervezetek is felvállalták egy időre a gondnokságát, több fejlesztési tervről is szó volt, de ezekből nem sok valósult meg.

Az önkéntes munkán túl anyagi forrásokra is szükség van ahhoz, hogy az egykor szebb időket is megélt dendrológiai parkot az eredeti állapotába lehessen visszaállítani  illetve fejleszteni lehessen. Kiemelten fontos lenne a források kitisztítása és ihatóvá tétele., a kert őshonos fáinak az újratelepítése, a tanösvény fejlesztése, a fák feliratozása és QR-kóddal való megjelölése, a kertben található bútorzat feljavítása és kibővítése további padokkal, filagóriákkal, az állatvilág számára kihelyezett etetők illetve madárházak felújítása, éjjellátó kamerák felszerelése, a kert bejárati kapujának és a kerítésnek a rendbetétele., az ösvények, járdák  felújítása, a sor folytatható.

A Csíky-kert felújítását követően nemcsak egy turisztikai célponttá válhatna, hanem a városlakók számára kulturális és hagyományörző programoknak tudna helyt adni, beleértve a városi majálist illetve a gyerek és ifinapokat, ugyanakkor minden korcsoport számára egy modern közösségi központtá is válna.

A MEGVALÓSITÁS HELYE

Gyergyószentmiklós, Csíky-kert utca

A MEGVALÓSITÁS MÓDJA

Partnerség Gyergyószentmiklós Önkormányzatával

A PROJEKT HASZONÉLVEZŐI

A város és a környező települések lakóközössége, az idelátogató turisták valamint a turizmus és az abban érdekelt vállalkozók.

A PÁLYÁZÓ ÁLTAL BECSÜLT KÖLTSÉG

500 000 lej

_ _  _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

FONTOS INFORMÁCIÓ A RÉSZVÉTELI KÖLTSÉGVETÉS SZAVAZÁSI SZAKASZÁRÓL!!!

Köszönjük az érdeklődést, a nagyarányú szavazási kedvet a részvételi költségvetés érvényesített projektjei iránt.

A szavazással kapcsolatban felhívtuk a figyelmet arra, hogy egy személy, egy e-mail címről, csak egy projektre szavazhat.

Figyelem!

Amennyiben ugyanaz a személy több e-mail címről szavaz, szűrés alapján a szavazata érvénytelen lesz és rosszul jár az ötletgazda is, mivel projektjét ki kell zárnunk.

Kérjük az ötletgazdákat is, hogy ne terjesszék, hogy egy személy több e-mail címről is szavazhat. Ez már csalásnak minősül.

Kérjük a lakosságot, amennyiben hasonló, a szabályzattal ellentétes cselekedetre kap felkérést, vagy észlel, jelezze az info@hargitamegye.ro címre.

Adjunk esélyt minden ötletnek, legyen méltányos és valós a szavazás mindenki részéről!