Kormányzati támogatáson múlik a Gyergyóditró és Gyergyótölgyes közötti 127-es megyei út befejezése. A megyei önkormányzat a kormány 15 millió lejes támogatására számít, ellenkező esetben le kell állítani a munkálat kivitelezését.

Forrás Hargita Népe:

https://hargitanepe.ro/hirek/gyergyoszek/15-millio-lejen-es-a-kormanyon-mulik-a-gyergyoditro-es-gyergyotolgyes-kozotti-utszakasz-befejezese

A Gyergyóditró és Gyer­gyótölgyes közötti 127-es megyei út aszfaltozását 2019-ben kezdték. A munkálat, amelyet négy szakaszban végeznek, jelenleg is tart. Az első szakasz – Gyergyótölgyestől Récefalváig – burkolását két évvel ezelőtt fejezték be, a másodikat, azaz Récefalvától Hágótőig 2023-ban készítették el. Kezdetben az építő nem haladt az ütemterv szerint, később egyes szakaszokat újra kellett építeni, ezért is késlekedik a teljes szakasz burkolása. 

– Jelenleg a harmadik szakaszon dolgoznak a kivitelező cég munkatársai, és bízunk abban, hogy a negyedik szakaszra megkapjuk a szükséges 15 millió lejes pénzügyi támogatást a hónap végén a kormány tartalékalapjából. Az eddigi munkálatokat a megyei tanács költségvetéséből finanszíroztuk, de most szükségünk van a támogatásra – közölte érdeklődésünkre Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Hozzátette: korábban, mivel az Anghel Saligny programból nem kapták meg még a támogatást a Székelyudvarhely és Székelykeresztúr közötti 137-es megyei út építésére, a költségvetést átcsoportosították. Ezért már nem tudnak újabb összegeket előteremteni a Ditró és Tölgyes közötti útszakasz befejezésére. 

– Az elmúlt időszakban volt haladat, a munkálat kezdeti szakaszait saját költségvetésből elvégeztettük, pénzösszegeket csoportosítottunk át, most várjuk, hogy a PSD és PNL betartsa ígéreteit, hiszen kezdetben támogatták az útépítést. Eddig még nem történt meg, de azt gondolom, erkölcsi kötelességük az ügy támogatása. Bizakodó vagyok, mert jelenleg a kormánytámogatás az egyetlen lehetőségünk. Mintegy öt kilométeres az utolsó szakasz, amelynek burkolására a megye északi lakossága nagyon számít, és igényli – hangsúlyozta a megyeelnök.

 

Csíkszereda, 2024. augusztus 14.