Több intézmény és civil szervezet együttműködésével januárban balesetmegelőzési kampány indul Csík-térségben „Nem az a vagányság, …” címmel. A kezdeményezést Hargita Megye Fejlesztési Központja, a Hargita Megyei Mentőszolgálat, Hargita Megye Tanácsának Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálatának Csíki Hegyimentő Csapata, az ECSET – Együtt Csíkért Egyesületi Társulás, Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság – Sürgősségi befogadó és intervenciós központ/119 egységes sürgősségi telefonszám, valamint az Erdély Mentőcsoport Egyesülete indítja. A kezdeményezés elsődlegesen a csíki területi eseményeinek megszervezésére fókuszál. Csík-térségben megvalósuló program lezárását követően a szervezők a kampány megyei szintű kiterjesztését is célul tűzik ki.
A kezdeményezés célja a fiatalok megszólítása, a felelős döntéshozatal erősítése, valamint a közúti és egyéb balesetek számának csökkentése. A kampány hat különböző helyszínen valósul meg a térségben. Az események interaktív formában zajlanak, valós élethelyzetekre és tapasztalatokra építve. A résztvevők olyan szituációkkal találkoznak, amelyek a mindennapokban is előfordulhatnak.
A program célja, hogy ezekre a helyzetekre előre felkészítse a fiatalokat, és segítsen felismerni a kockázatos döntések lehetséges következményeit. A foglalkozások során a résztvevők aktív szerepet kapnak, a hangsúly pedig nem az elméleti oktatáson, hanem a tapasztalati tanuláson van.
A program középpontjában az alkohol és más tudatmódosító szerek hatásai állnak, különösen abból a szempontból, hogy ezek miként befolyásolják a döntéshozatalt és a járművezetést. Emellett hangsúlyt kap az is, hogy mit tehetünk akkor, ha mégis bekövetkezik a baj: hogyan tájékozódjunk egy nehezen megközelíthető helyszínen, mit és hogyan közöljünk a segélyhívás során, illetve hogyan cselekedjünk a mentők megérkezéséig – akár sérültként, akár segítőként.
Az ünnepi időszakra való tekintettel a kezdeményezés kiemelten hangsúlyozza a megelőzés fontosságát. A kampány üzenete szerint nem az utólagos következmények kezelése a cél, hanem az, hogy a problémák eleve elkerülhetők legyenek felelős döntésekkel.
A program mottója:
„Nem az a vagányság!”
A kampány az események lezárását követően is folytatódik: helyszíni regisztráció alapján online felület jön létre, ahol utólagos felmérések, valamint rövid videós tartalmak segítik a résztvevők szemléletformálását és a témák további feldolgozását.
A szervezők bíznak abban, hogy a kezdeményezés hozzájárul ahhoz, hogy Csík-térségben – majd a program kiterjesztését követően Hargita megye más térségeiben is – kevesebb baleset történjen, miközben erősödik a felelős döntéshozatal és a biztonságos hazajutás szemlélete.
További információkért kövessék az esemény közösségi oldalait.
A szervezőcsapat január folyamán további információkkal fog jelentkezni.
A közleményt kiadta az ECSET – Együtt Csíkért Egyesületi Társulás.




