Pápalátogatás Hargita megyében
vasárnap, 2019. július 21., 11:29:03
Ferenc Pápáról

 

Ferenc papa (Jorge Mario Bergoglio)

Krisztus 266. helytartója a korábbi Buenos Aires-i érsek. Nevét Jean-Louis Tauran protodiakónus bíboros jelentette be a Szent Péter-bazilika középső loggiájáról. Az új pápa a Ferenc nevet választotta: az első alkalom ez az egyház kétezer éves történetében, csakúgy, mint az, hogy az új pápa a Jézus Társaság tagja.

Jorge Mario Bergoglio, Ferenc pápa 1936. december 17-én született Buenos Aires-ben, olasz bevándorló munkáscsaládban. Ötgyermekes családban nőtt fel, édesapja Olaszországból vándorolt ki Argentinába, és a vasútnál dolgozott. Vegyészipari középiskolát végzett, majd a papi hivatást választotta. A szeminárium elvégzése után, 1958. március 11-én kezdte meg noviciátusát a Jézus Társaságában. Chilében végezte humán tanulmányait, majd 1963-ban visszatért Buenos Aires-be, ahol filozófiából szerzett diplomát a San Jose egyetemen. Ezt követően irodalmat, pszichológiát és filozófiát tanított Santa Fe Szeplőtelen Szűzanya intezetében, majd Buenos Aires-ben. 1969. december 13-án szentelték pappá. 1973-ban tette le örökfogadalmát a jezsuita rendben. 1973. július 31-én megválasztották Argentina jezsuita provincialisának. Ezt a tisztséget hat éven át töltötte be. 1986-ban Németországban doktori tanulmányokat folytatott. II. János Pál pápa 1992. május 20-an nevezte ki Buenos Aires segédpüspökévé. 1997-ben Buenos Aires koadjutor érsekévé nevezték ki, majd 1998-ban, Antonio Quarracino bíboros halálakor az argentin főváros érseke lett. Több lelkiségi könyv szerzője. A 2001-es rendes püspöki szinódus főrelátora volt, majd 2005 és 2011 között az argentin püspöki konferencia elnöki tisztségét töltötte be. Boldog II. János Pál 2001. február 21-en kreálta bíborossá. Három vatikáni kongregációnak is tagja, 2005 óta az Argentin Püspöki Konferencia elnőke.

Bergoglio teológiai gondolkodásában inkább mértékletes, kész a párbeszédre. Küzd a társadalmi igazságtalanságok ellen, határozottan kiáll a szegények mellett. Aszketikus hozzáállással viszonyul a világhoz: tömegközlekedéssel jár, nem költözott be a főpapi rezidenciába, s állítólag még ételeit is maga készítette. Sokoldalú: jó szakács, szereti az operát, a görög műveltség barátja, Shakespeare és Dosztojevszkij a kedvenc írója. Jól úszik, erős, holott gyerekkora óta tüdőproblémái vannak. A kevés szavú ember megszólalásainak súlya van a 40 milliós Argentinában, ahol a lakosság 90 százaléka katolikus. Karácsony és húsvét idején Bergoglio érsek felkeresett beteg gyerekeket ápoló kórházakat, fogházakat, megmosta a betegek és foglyok lábát, de a közszereplés nem volt az ő műfaja.

(Forrás: Magyar Kurír, Vatikáni Rádió) - Összeállította Mares Sándor