Új úton Homoródszentmárton és Homoródalmás között

(1 Szavazat)19 megjelenítés

Átadták a forgalomnak a Homoródszentmárton és Homoródalmás közötti, több mint hat kilométeres felújított útszakaszt július 4-én, csütörtökön. A 132A jelzésű megyei út felújítását egy éve kezdték el. Az Országos Helyi Fejlesztési Programból (PNDL) finanszírozott, közel 6,5 millió lejes beruházás eredményeként szélesebb lett az út, sáncokat és átereszeket ástak, kapubejárókat és mellékutakat aszfaltoztak le, Homoródszentmárton kijáratánál pedig egy új hidat is építettek.

„Az útépítéssel tízéves álma valósult meg a homoródalmásiaknak – sokan fogják használni. Reméljük, nemcsak arra, hanem erre, hazafele is egyre többen járnak majd rajta” - fogalmazott Tikosi László, Homoródalmás polgármestere.
„Az a célunk, hogy összekössük a kis falvakat a nagyobbakkal, a nagyobbakat a városokkal, hogy az útépítéssel új fejezetet nyissunk a székelyföldi települések számára” - mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Bíró Barna Botond alelnök leszögezte, a következő projekt a 131A jelzésű, Homoródszentmárton és Homoródkeményfalva közötti útszakasz, amelyre már meg is van az anyagi fedezet.

Az útépítésről Borboly Csaba megyeelnök közösségi oldalán is beszámolt:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/2345488725709523/

Csíkszereda, 2019. július 4.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2019, július»
hkscpsv
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
FACEBOOK

Projektek
Network of Cities for Artistic Creation
European Day of Artistic Creativity
Creative Ideas Bank
 

 

 

 

 

ENSIE

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774