Összefogás gyümölcse a piricskei kápolna

Ragaszkodnunk kell őseink hitéhez és a Hargitához

(0 Szavazat)42 megjelenítés

Tamás József püspök ünnepi búcsús szentmise keretében szentelte fel Piricskén a Gonzága Szent Alajos tiszteletére épült kápolnát július elsején, vasárnap. Az ünnepi alkalmon részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is. Hargita Megye Tanácsa 130 000 lejjel támogatta a kápolna megépítését.

– Addig, amíg Nyugat-Európában az utóbbi időben templomokat adnak el, templomokat rombolnak le, templomok ürülnek ki és maradnak hívők nélkül, addig itt mi a ’89-es fordulat után, nem csak szépítgetjük, javítgatjuk templomainkat, hanem nagyon sok templomot is építettünk fel. Ez a mai kápolnának a felszentelése is arra szeretne bennünket indítani, hogy ragaszkodjunk keresztény értékeinkhez, templomaikhoz – hangsúlyozta a kápolna bejárata előtt Tamás József püspök.

Gonzága Szent Alajos az ifjúságnak igazi, szép példaképe, aki a 16. században élt, őrgrófi családból származott – ismertette a védőszent életét az aranymisés püspök.

A szentmise végén Nagy József csíkcsicsói plébános köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek az elmúlt három év során, hogy a kápolna megépülhessen. A Kelemen család adományozta a területet, hogy rá kápolna épülhessen. Keresztes Szabolcs és Török Péter tervezők álmodták meg a kápolna külső és belső kinézetét. A faanyagot a helyi közbirtokosság biztosította, jelentős támogatást nyújtott Hargita Megye Tanácsa is: 2016-ban 60 000 lejjel, 2017-ben 70 000 lejjel járulva hozza a kápolna megépüléséhez.

– Felépült az erdőrengetegben, Isten dicsőségére, ezért hála és köszönet minden jóakaratú támogatónak – hangsúlyozta Nagy József plébános, aki megjegyezte, hogy mostantól a kápolnában minden vasárnap 17 órától szentmisét tartanak.

– A Hargita-hegyen közös összefogásban megépült kápolna hirdeti, hogy itt voltunk, vagyunk és maradunk Isten segedelmével, keresztények és magyarok. Ezért fontos feladat számunkra és az utánunk jövő nemzedékeknek, hogy a Hargitát megőrizzük, szülőföldünkhöz ragaszkodjunk – fogalmazott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Az ünnepi alkalomról készült fotók megtekinthetők a közösségi oldalon.

Csíkszereda, 2018. július 1.


[ Egyházi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2018, november»
hkscpsv
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930
Szavazás

Az Ön családjában mennyi az egy főre jutó élelmiszerre költött összeg egy átlagos hónapban?

Szavazás!
FACEBOOK

CreArt
Network of Cities for Artistic Creation
European Day of Artistic Creativity
Creative Ideas Bank

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774