FIDIBE - üzleti innovációs parkok létesülnek

( Szavazat)31 megjelenítés
A FIDIBE innovációs projektről tartott sajtótájékoztatót december 30-án Csíkszeredában Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, valamint Kelemen Gábor és Ábrahám Margit, a megyei tanács fejlesztési igazgatóságának szaktanácsadói. Borboly Csaba a projekt szükségességét hangsúlyozta, hiszen ha ipari és üzleti innovációs parkokat létesítenek a megyében, azzal új munkahelyeket teremthetnek. Mint elmondta, jelenleg nehéz az induló vállalkozások helyzete, a szabályozó környezet sem segíti a kezdést, alacsony a vállalkozásokat támogató szolgáltatások szintje, és az üzleti oktatási, illetve a közigazgatási szféra jobb együttműködése szükséges az innováció fellendítéséért, sorolta a jelenlegi gondokat a tanácselnök. „Ezeket a problémákat orvosoljuk azzal, hogy részt veszünk a projektben” – jelentette ki Borboly Csaba, hozzátéve: elsősorban a vidéki innovációt segítenék elő. 
Kelemen Gábor beszámolt a székesfehérvári és ljubljanai FIDIBE-találkozóról, illetve arról, hogy elkészült a Központi Régió innovatív potenciáljáról szóló tanulmány. A létrehozandó üzleti innovációs park létrehozásával infrastruktúra-fejlesztés, hálózatosodás, támogató szolgáltatások bevezetése, valamint információáramlás valósul meg. „Megtörténtek az első lépések” – mondta a szaktanácsadó.
A Közép-Pannon Zrt. által vezetett konzorcium projektje, a FIDIBE (Development of Innovative Business Parks to Foster Innovation and Entrepreneurship in the SEE Area) innovációs projekt három év alatt történő megvalósításában hét ország (Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Olaszország, Románia, Görögország és Horvátország) kilenc szervezete vesz részt: innovációs és fejlesztési ügynökségek, önkormányzatok – köztük Hargita Megye Tanácsa –, egyetemek, innovációs és technológiai központok. A projekt célja a térség belső koherenciájának erősítése, üzleti központok erősítése a régióban (kis- és középvállalkozások támogatása innováció terén), együttműködés erősítésével, ismeretek átadásával, beruházási projektek előkészítésével, kézikönyv fejlesztésével. A legnagyobb hozam egy üzleti park szakszerű kijelölése és a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése, amivel beruházási forrásokhoz is juthat a megye a park konkrét kivitelezéséhez.
Az Európai Unió Délkelet-európai Transznacionális Programja keretében nyert pályázatot és jelentős összegű támogatást a Közép-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. által vezetett konzorcium. Ez az első eset, amikor a régió egyik intézménye konzorciumvezető egy ekkora jelentőségű pályázatban. A pályázat 821 más pályázattal versengett és egyike lett a 42 nyertesnek – teljesítményét kiemeli, hogy kevesebb mint 5% volt a sikerráta.
A Közép-Pannon Zrt. által vezetett konzorcium projektje, a FIDIBE innovációs projekt 3 év alatt történő megvalósításában 7 ország (Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Olaszország, Románia, Görögország és Horvátország) 9 szervezete vesz részt: innovációs és fejlesztési ügynökségek, önkormányzatok, egyetemek, innovációs és technológiai központok.
A projekt mintegy 530 millió Ft támogatást kapott – amelyet a Budapesten, a VÁTI Nonprofit Kft.-ben lévő Délkelet-európai Transznacionális Program Közös Technikai Titkársága nyújt – ezzel valósítják meg a partnerek a projekt céljait a délkelet-európai térség versenyképességének javítása érdekében.
A cél, hogy a projekt befejezése után összegyűjtött tapasztalatok, információk jól használhatóak és hasznosíthatóak legyenek a délkelet-európai térség és az Európai Unió régiói, vállalkozásai, ipari, innovációs parkjai számára. Az együttműködő partnerek a közös projekt fenti céljait egy kommunikációs tervben rögzített módon és eszközökkel valósítják meg. A régióban rendezik majd meg 2011 tavaszán a nemzetközi zárókonferenciát, amelyre 150 főt várnak 7 délkelet-európai országból és az Európai Bizottságtól is.
A Közép-dunántúli Régióban az eddigiek során nem volt példa ekkora volumenű nemzetközi együttműködési projekt vezetésére, a Közép-Pannon Zrt. az első szervezet, amely sikeresen vállalkozott erre a feladatra.
A fentiekről bővebb információ olvasható a www.fidibe.eu honlapon.
Csíkszereda, 2009. december 30.
 
 
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2019, július»
hkscpsv
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
FACEBOOK

Projektek
Network of Cities for Artistic Creation
European Day of Artistic Creativity
Creative Ideas Bank
 

 

 

 

 

ENSIE

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774