Felavatták a csíkszenttamási ravatalozót

( Szavazat)50 megjelenítés
Ünnepélyesen átadták a Hargita Megye Tanácsa által támogatott csíkszenttamási ravatalozót a helyi katolikus temetőben március 11-én, vasárnap. Tamás Márton plébános és Borboly Csaba, a megyei tanacs elnöke köszöntötték az egybegyűlteket. Borboly Csaba szerint egy közösségnek lehetőséget kell biztosítani, hogy a célokat, amelyeket kitűzött maga elé, meg tudja valósítani.
 
– Az, hogy épült egy ravatalozó, nem azt jelenti, hogy csak onnan lehet temetkezni, igények és elvárások esetén az egyházzal lehet egyeztetni, viszont látható, hogy a megyénkben ott, ahol sikerült ravatalozót építeni, ma már mindenhol azt használják, nyári időszakban is megfelel a higéniai, egészségügyi követelményeknek – mondta a tanácselnök. – A megyei tanácsnak egyik kiemelt programja a ravatalozók építése, közel száz ravatalozó építésében vállaltunk szerepet, és nagyon örvendek, hogy jól együttműködve a közbirtokosságokkal, helyi tanácsokkal sikerült ezeket kivitelezni. Bízom abban, hogy megyénkben minden települést ki tudunk úgy kiépíteni, hogy el legyen látva a létfontosságú intézményekkel.
A szalagvágást követően Tamás József segédpüspök megszentelte a kápolnát, és Tamás Márton helyi plébánossal misét tartottak a ravatalozókápolnában. Az átadáson részt vett Becze István és Szentes Antal megyei tanácsos is.
 
Csíkszereda, 2012. március 11.
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2019, július»
hkscpsv
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
FACEBOOK

Projektek
Network of Cities for Artistic Creation
European Day of Artistic Creativity
Creative Ideas Bank
 

 

 

 

 

ENSIE

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774