Járdaprogram Gyergyócsomafalván

Kiírták a közbeszerzést

(0 Szavazat)4 megjelenítés

Megjelent az elektronikus közbeszerzési oldalon Hargita Megye Tanácsa járdaprogramja keretében kiírt közbeszerzése. Cégek jelentkezését várják járda kiépítésére Gyergyócsomafalvára, a 126-os jelzésű megyei út mentén. A beruházás áfa-nélküli értéke 1 126 050 lej, amelyre április 4-ig tehetnek árajánlatot a jelentkező cégek. A járdaprogram keretében ugyanakkor várják a Közbeszerzések Országos Ügynökségétől (ANAP) a jóváhagyást a ditrói, valamint a zetelaki munkálatok közbeszereztetésére is.

A közbeszerzést ugyanakkor második alkalommal hirdetik meg, az előző kiírásra nem volt egy jelentkező cég sem (erről itt írtunk részletesebben).

Hargita Megye Tanácsának elnöke számít a községvezetés és a lakosok segítségére is, hogy kivitelezőt találjanak a munkálatokra és idén elindulhassanak a munkálatok. Ez ügyben Borboly Csaba ma, március 13-án Márton László Szilárd polgármesterrel is egyeztetett a megyeházán.

– Bízom benne ez alkalommal lesz jelentkező cég. Számos beruházásunk akadt el a cégek hiányában, köszönhetően a kormány rossz gazdasági politikájának is. Ezért szorosan együtt kell dolgoznunk, hogy kivitelezőket találjunk kiírásainkra, hiszen több kisebb-nagyobb beruházást szeretnénk idén is eszközölni, amelyek fontosak egy-egy település számára. A csomafalviak részéről összefogásra van szükség, hogy a községben elkezdhessük a járda építését. Erről ma Márton László Szilárd polgármesterrel is egyeztettünk. Jelentősen növeli majd a biztonságot, hogy a gyerekek, a kisgyerekes anyukák, ne az út szélén kelljen sétáljanak. Ehhez kérem az összefogást és segítséget, hogy a kiírásunkra legyen jelentkező cég, hisz előző licitre nem volt jelentkező cég. Osszuk meg minél többen a hírt, hogy minél több építő céghez eljusson. Akár a csomafalvi, vagy Gyergyó-térségi vállalkozók összefogásából is elkészülhetne, hisz 2-4 kisebb cég összefogásban képes teljesíteni a feltételeket. Biztassuk cégeinket, így a munkahelyek is megmaradnak és a profit is helyben marad.
Bízom benne lesz helyi cég, aki elvégezze a munkát – tette hozzá a megyei tanács elnöke, aki a közösségi oldalon is felhívással fordult a lakossághoz.

Csíkszereda, 2019. március 13.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2019, március»
hkscpsv
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
FACEBOOK

Projektek
Network of Cities for Artistic Creation
European Day of Artistic Creativity
Creative Ideas Bank
 

 

 

 

 

ENSIE

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774