Harmadik alkalommal írták ki a kivitelezési közbeszerzést a Románandrásfalvát Kissolymossal összekötő szakaszra

Borboly Csaba a község lakosságára is számít a cégek keresésében

(0 Szavazat)4 megjelenítés

A Románandrásfalvát Kissolymossal összekötő, közel másfél kilométeres szakasz felújítására harmadik alkalommal írta ki a közbeszerzést Hargita Megye Tanácsa, miután a korábbi kiírásra egy ajánlat sem érkezett az építőcégek részéről. A beruházás értéke meghaladja az 1,6 millió lejt és július 1-ig várják az ajánlatokat a kivitelezésre.

Ugyan rövid szakaszról van szó, de ennek megépítése fontos a Solymosok vidékének átjárhatóságának, a települések összekötésének érdekében. Korábban Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a közösségi oldalon is ismertette a 134A jelzésű megyei út különböző szakaszainak helyzetét. A megyei tanács elnöke elmondta, hogy nehéz helyzetben vannak, mivel a szükséges források a beruházásokra rendelkezésre állnak, viszont a közbeszerzésre nehezen akad jelentkező. Ez nemcsak a nagy értékű, hanem a kisebb értékű beruházásokat is érinti. Borboly Csaba ezúttal is számít a helyiek segítségére annak érdekében, hogy népszerűsítsék a kiírást a cégek körében, hiszen a Solymosok vidékét szeretnék összekötni Székelykeresztúrral.

A beruházás részletei megtekinthetők a beruhazasok.hargitamegye.ro oldalon.

 

Csíkszereda, 2019. június 18.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
FACEBOOK

Projektek
Network of Cities for Artistic Creation
European Day of Artistic Creativity
Creative Ideas Bank
 

 

 

 

 

ENSIE

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774