A Tanács története

 

Hargita Megye Tanácsa


A hajdani Csík- Gyergyó- és Kászonszék valamint Udvarhelyszék sajátos jogállása 1871-ben szűnt meg, 1876-ban pedig a vármegyerendszer kialakításakor vármegye lett 1918-ig, majd 1940 és 1945 között. 1920 és 1940 között, illetve 1945 után betagolták a román megyerendszerbe. 1948-ban a megyerendszert megszüntetik és szovjet mintára tartományokra, illetve rajonokra osztják az országot. 1952-ben alakul meg a Magyar Autonóm Tartomány, amelyet 1962-ben Maros Magyar Autonóm Tartománnyá alakítottak. A jelenlegi megyerendszert 1968-ban szervezték meg, Hargita megye közigazgatási szerve, a megyei néptanács 1968-ban alakult és 1989-ig működött. 1990 január 7-én megjelent a 8. számú törvény, amely megalakította a megyei polgármesteri hivatalokat. 1990. juliús 19-én létrehozták a prefektusi hivatalokat is az 5-ös számú törvény alapján. Hargita Megye Tanácsa 1992. juniús 29-én alakult, a testület 3. számú határozata alapján. A mai Megyeháza épületébe 1984-ben költözött be a megyei adminisztráció.

A megyei tanácsot 31 tanácsos, köztük a tanács elnöke, alkotja, akiket legutóbb 2012-ben választott meg a megye lakossága. A tanács jelenlegi elnöke Borboly Csaba, aki az RMDSZ színeiben nyert tisztséget.

  • 1992-1996 között Sántha Pál Vilmos töltötte be a megyeitanács-elnöki tisztséget.
  • 1996-2000 között Kolumbán Gábor
  • 2000-2004 között Zsombori Vilhelm
  • 2004-2008 között Bunta Levente Zoltán
  • 2008-2012 között Borboly Csaba
  • 2012-2016 között Borboly Csaba
  • 2016-2020 között Borboly Csaba


Előző évek tanacshatározatai a tanács összetételéről:


Kapcsolódó törvények:

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
FACEBOOK

Projektek
Network of Cities for Artistic Creation
European Day of Artistic Creativity
Creative Ideas Bank
 

 

 

 

 

ENSIE

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774