Hargita Megye Tanácsának kitüntetései
szerda, 2021. március 03., 13:37:40
Lászlófy Pál István

Laudáció

Lászlófy Pál István annak a pedagógusnemzedéknek a tagja, amely még hitte és vallotta, komolyan vette, hogy a tanári munka nem szakma, hanem hivatás, ugyanakkor tetteivel igazolta, hogy a tanár nem pusztán az osztályteremben kell hogy végezze feladatát, hanem felelős értelmiségiként a mindennapjait is pedagógusként kell hogy élje. Az ő nemzedéke még hitte és vallotta a József Attila-i gondolatot, amelyet születésnapomra című versében fogalmazott meg: „Én egész népemet fogom / nem középiskolás fokon / taní- / tani.” Számukra a munka nem két vonat- vagy autóbuszjárat közötti tanításra szorítkozott, hanem a gyermekek nevelése is szívügyük volt, emellett a szülők, az egész település közössége művelődési életének és közéletének kovászai voltak.

Lászlófy Pál István ezt a hitét, a belőle fakadó magatartását azzal indokolta, hogy annak idején, a Bolyai Egyetemen, amelynek ő is hallgatója volt, ezt látta professzoraitól, ezt sulykolták a hallgatókban gondolattal, szavakkal és példamutató tettekkel. A pedagógusi hivatás egyszerű szakmává, szolgáltatássá alakulását, a hivatástudatnak a tárgyi ismeretek átadása mögé sorolását s e hivatás társadalmi megbecsülésének romlását éppen annak tudja be, hogy a magyar tannyelvű egyetem megszűntével együtt megszűnt az értelmiségi lét felelősségének átadása is a leendő pedagógusoknak.

Lászlófy Pál 1939. december 6-án született a Brassó megyei Alsórákoson. A kicsi magyar világban édesapja szülőfalujában, Baróton éltek. Itt kezdte az elemi iskolát, de Alsórákoson fejezte be. 1953-ban bekerült a brassói, akkor sztálinvárosi 4-es számú magyar középiskolába, ahol érettségi diplomát szerzett, majd beiratkozott a Bolyai Egyetemre. 1959-ben megélte az egyetem egyesítésének fájdalmas korszakát. Saját bevallása szerint élete egyik nagy tanulsága azon az aktívaülésen való részvétel, amelyen Ceauşescu egy órán keresztül verte az asztalt, s mondta, vitatkozva Balogh Edgárral meg Nagy Istvánnal: csak szocialista kultúra van, más kultúra nincs.

Nagyon megviselte az eset, majdnem összeroppant hatására, szülei haza is akarták vinni az egyetemről. Később így vallott erről az élményéről: „Nem tudom, 19 évesen miként tudtam ezt ennyire átérezni, de a mai napig ez az axiómám: kultúránkat önállóan alapozhatjuk meg, önálló intézményeinkben. Ezt nem értik meg – illetve értik nagyon jól! – azok, akik nem akarnak nekünk önálló intézményt biztosítani. Ha ez megvan, lehet multikulturalitásról meg interkulturalitásról beszélni. Mikor már vannak kultúrák, amelyek egymás mellett megélnek, megértik egymást…”

Egyetemi tanulmányait már az egyesített Babeş–Bolyain fejezte be. Ez után Szentkeresztbányára, a középiskolába került tanárnak, majd az intézmény aligazgatója lett. A reál-humán gimnázium megszűntével létrejött szakközépiskola első igazgatójává nevezték ki, ezt a tisztséget töltötte be 1975-ig. Véleménye szerint a szentkeresztbányai évek voltak az inasévek, ott tanulta meg, hogyan kell bánni az emberekkel.

Kedvencei a középiskolások voltak, s a tudáson kívül szeretetet adott és kapott viszonzásként, mint vallja: „a gyakorló pedagógusnak semmi nem pótolja azt az élményt, amit a volt növendékek szeretete sugároz”.

Szentkeresztbányai tanárkodása után kilenc évet töltött a tanfelügyelőségen szakfelügyelőként, majd főtanfelügyelőként: 1979 novemberétől 1984. április 1-jéig volt Hargita megye főtanfelügyelője. Munkáját a nyíltság, a következetesség jellemezte, sokáig nem tudott mit kezdeni szokatlan magatartásával a hatalom. Végül egy, Sütő Andrással annak sikaszói nyaralójában folytatott beszélgetés lehallgatása nyomán menesztették tisztségéből, az ő leváltásával kezdődött az az évi tisztogatási hullám, amikor tömegesen bocsátották el a felelős beosztást betöltő magyarokat.

Tisztségéből való eltávolítása után, 1984-től a csíkszeredai matematika-fizika líceumban, a mai Márton Áron Gimnáziumban tanított 1999-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig. Pályafutása utolsó öt évében a gimnázium igazgatója volt. Negyven évet töltött a pedagógusi pályán: „Pontosan negyven év után mentem nyugdíjba. Szeptembertől szeptemberig tartott ez a negyven év: 1960. szeptember 1-jétől 1999. szeptember 1-jéig.”

A nyugdíjazás azonban nem jelentett nyugalomba vonulást, ugyanis immár teljes erőbedobással szolgálta a hazai magyar pedagógustársadalmat az 1991-ben a kezdeményezésére létrehozott és vezetett Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) élén, elnöki tisztségéből 2011-ben vonult vissza. De mindmáig aktívan részt vesz a szövetség mindennapjaiban, immár hét éve a szakmai szervezet tiszteletbeli elnöki tisztségét látja el.

Vezetési elve mindvégig változatlan maradt: „Én úgy tudtam vezetni iskolaigazgatóként és főtanfelügyelőként is, hogy bíztam az emberekben. Sokszor csalódtam, de csak ez maradt: a hitem.”

E díjra felterjesztő kollégái szerint Lászlófy Pál István: „Szolgálja a szakmát, a pedagógustársait és főként a népét. Életműve példaértékű, a minőséget teremtő anyanyelvű oktatás érdekében hosszú évtizedeken keresztül elkötelezettséggel és önfeláldozással végzett munkája méltán vívta ki a szakma elismerését nemcsak Romániában, hanem az egész Kárpát-medencében. Keményen és tekintet nélkül játszott, nemhiába választotta példaképül Márton Áront.” S felterjesztésüknek idézik Márton Áront, Erdély boldog emlékű püspökét, akivel együtt vallja díjazottunk is: „Mind az egyén, mind a közösség fejlődése veszélybe kerül, ha az emberek felfogásában megbomlik az értékek igazi rangsora”.

Lászlófy Pál mindvégig megtartotta az értékek igazi rangsorát. S tette ezt azzal a hittel és meggyőződéssel, hogy a tanári munka nem szakma, hanem hivatás, cselekedeteivel igazolta, hogy a tanárnak nem pusztán az osztályteremben kell végeznie feladatát, hanem felelős értelmiségiként a mindennapjait is pedagógusként kell élnie.

 

Sarány István

Csíkszereda, 2018. május 17.

Sajtóközlemény

Több évtizedes hivatás Székelyföld szolgálatában

Hargita Megyéért Díjjal tüntették ki Lászlófy Pál Istvánt

 

Hargita Megye Tanácsa dísztanácsülése keretében adták az idei Hargita Megyéért Díjat május 17-én a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium dísztermében. Ez évben Lászlófy Pál István, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének örökös tiszteletbeli elnöke, a Márton Áron Gimnázium volt igazgatója részesült a kitüntetésben.

– A sok évtizedes fáradozást, hogy nem csak tudását adta át, nem csak versenyképességre nevelt, hanem emberségre is, nehéz lenne megköszönni, viszonozni – méltatta a díjazottat Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A megyeelnök kifejtette, Lászlófy Pál vérbeli pedagógus a mai napig, akinek a nevelés sosem szorítkozott a munkaprogram idejére, és egy életen át szívén viselte Székelyföld értelmi és szellemi fejlődését.

– Nemzedékeknek segített megtalálni a helyes utat, intő szavai mindig a legjobbkor találtak célba – tette hozzá Borboly Csaba.

Lálszlófy Pál István példamutató érdemeit Ferencz Salamon Alpár megyei tanácsos méltatta. A díjat Hargita Megye Tanácsának elnöke, valamint Bíró Barna Botond alelnök adták át.

A nyugalmazott matematika-fizika szakos tanár köszönőbeszédében elmondta, az összes pedagógus kollégájával osztozik a kitüntetésben, hisz nem önálló érdeme, hanem mindnyájuké.

A továbbiakban Dr. Farkas Balázs, első beosztott konzul, Burus Siklódy Botond, az RMPSZ elnöke, Ferencz Salamon Alpár, Tamás Levente, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium igazgatója, illetve Zalai Mihály, Békés Megye Önkormányzatának elnöke méltatta a díjazottat.

Az esemény ünnepi hangulatát a Mercurium vonóstrió előadásai, valamint Iochom Zsolt szavalata fokozta. A rendezvényen részt vett Hargita megye két testvérmegyéje, a magyarországi Békés és Pest megye küldöttsége is.

A dísztanácson készült fotóalbum itt tekinthető meg.

Csíkszereda, 2018. május 17.

Letölthető dokumentumok: