Támogatjuk a csíki zöldség- és gyümölcstermesztők egyesületbe tömörülését

Az összefogásnak mindig van eredménye

(0 Szavazat)11 megjelenítés

Egyesületbe tömörül a zöldség- és gyümölcstermesztők egy csoportja a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete és a csíkmadarasi Garden Proiect Kft. kezdeményezésének köszönhetően, mert ezáltal több fejlődési lehetőség nyílhat a termelők számára. Hargita Megye Tanácsa támogatja a csíki egyesület létrejöttét – erről egyeztettek június 11-én, csütörtökön a Garden Proiect csíkmadarasi székhelyén.

A közös találkozón Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba köszönetét fejezte ki azoknak, akik eljöttek a társulattal való beszélgetésre, továbbá kifejtette, hogy számíthatnak a megyei tanács támogatására, segítségére.

– A megyei tanács önök mellett áll. Az elmúlt tíz évben több hasonló társulás létrejötténél tudtunk segédkezni, és hiszem azt, hogy ezek eredményes munkát végeznek – jelentette ki az elöljáró.

Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke szerint azért fontos egy ilyen szervezetet létrehozni, mert ez tudná képviselni a Csík környékén dolgozó zöldség- és gyümölcstermesztőket.

– Célunk, hogy minél több családi gazdaság legyen, a helyi fogyasztást minél inkább a helyi termelőktől tudjuk biztosítani – mondta.

Borboly Csaba hozzáfűzte, hogy az összefogásnak mindig van eredménye.

– Abban bízunk, hogy az egészséges csíki helyi termék ott lehet az asztalunkon az összefogás eredményeként is – fejtette ki. A tanácselnök szerint most a legnagyobb kihívás az értékesítés, de összefogásban, együtt minden könnyebb. Továbbá arra kérte a családi vagy akár amatőr termelőket, hogy társuljanak a csíki zöldség- és gyümölcstermesztők egyesületéhez. – Igyekszünk erősíteni az összefogást, igyekszünk olyan jó példákkal szolgálni, amelyek segítenek és lehetőséget adnak az értékesítésre. Egy optimális családi gazdálkodás működésére hívjuk Önöket – hangsúlyozta Borboly Csaba.

A helyszínen készült videó itt tekinthető meg:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/714076209404628/

 

Csíkszereda, 2020. június 12.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2021, március»
hkscpsv
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774