Petőfi Sándor műveiből olvasnak fel a nemzetközi felolvasómaratonon

Február 13-ig várják a jelentkezőket

(0 Szavazat)10 megjelenítés

Az idén immár tizedik alkalommal kerül sorra a nemzetközivé szélesedett felolvasómaraton, melynek tavaly 9 országból több mint 33.000 résztvevője volt!  Benedek Elek, Orbán Balázs, Jókai Mór, Arany János, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Kányádi Sándor, Tamási Áron, Szabó Magda művei után február 20-án, a 195 éve született Petőfi Sándor (1823-1849) műveit szólaltatjuk meg. Ez az év egyúttal Az apostol megírásának és az 1848-as forradalomnak a 170 éves évfordulója. 

„Célunk, ráirányítani a figyelmet magyar irodalmunk egy-egy kiemelkedő személyiségének műveire és ezáltal az olvasás fontosságára, szépségére, arra, hogy olvasni jó. Szeretnénk, ha a pedagógusok, diákok mellett minél többen csatlakoznának életkortól, foglalkozástól, nemzetiségtől függetlenül” – áll a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Kájoni János Megyei Könyvtár felhívásában. Előző évekhez hasonlóan a helyszín lehet valamely iskola osztálya, díszterme, tornaterme, könyvtár stb. a lehetőségekhez, körülményekhez mérten vagy a Kájoni János Megyei Könyvtár előadóterme. 

A jelentkezés online módon történik, február 13-ig. A jelentkezési űrlap elérhető a Kájoni János Megyei Könyvtár honlapján. A jelentkezőket, intézmények, iskolák esetében a kapcsolattartó személyeket, pedagógusokat arra kérjük, hogy pontosan töltsék ki az online űrlapot.

A korábbi évekhez hasonlóan várjuk a rendezvény Facebook oldalán való részvételt: Petőfi Sándorról szóló nehezebben hozzáférhető szövegeket, fotókat, a készülődéssel kapcsolatos pillanatképeket, vagy az erre az eseményre készített saját plakátok, rajzok posztolását, majd a visszajelzéseket, rövid beszámolókat, a felolvasás élményéről, érdekességeiről pár fotó kíséretében.

Hargita Megye Tanácsa Összetartozunk közösségépítő programja révén a  felolvasómaratonba szívesen várjuk a szórvány megyék magyarságának aktív részvételét is.

Kapcsolattartó: Török Edit, tel. 0753-073489 – hétköznap: 8,00-15,00 óra között.

Csíkszereda, 2018. február 12.


[ Kulturális hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
Szavazás

Az Ön családjában mennyi az egy főre jutó élelmiszerre költött összeg egy átlagos hónapban?

Szavazás!
FACEBOOK

CreArt
Network of Cities for Artistic Creation
European Day of Artistic Creativity
Creative Ideas Bank

Hasznos Telefonszámok

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774