Növelnék a szakosztályok létszámát

A 2017–2018-as beiskolázási tervről tanácskoztak a Hargita megyei érintettek 

(0 Szavazat)71 megjelenítés

Egy fél osztállyal nő a szakosztályok száma a 2017–2018-as tanévben az egy évvel korábbi beiskolázási tervhez képest. A hároméves szakiskolákban összesen 33 szakosztály indul, harminc magyar tagozaton 826 hellyel, és három román tagozaton 84 hellyel. A helyek száma nem változik az előző évhez képest, a gyereklétszám általánosan csökken. A 2017–2018-as beiskolázási tervről tartott gyűlést a múlt héten a Hargita megyei tanfelügyelőség, amelyen Hargita Megye Tanácsa illetékes munkatársai mellett részt vett a gyergyói vállalkozók szövetségétől, az Arbortól Bajkó Tibor elnök, a székelyudvarhelyi Kis- és Középvállalkozók Szövetségétől (UKKSZ) pedig Nagy György elnök. 

A plusz létszám a textilmunkás képzésen lesz Gyergyószentmiklóson a Fogarassy Mihály Szakiskolában, és az erdészeti szakon a Venczel József Szaklíceumban.

Jelenleg a VIII. osztályba beiratott diákok száma 3017, ebből magyar osztályokba 2579-en és román osztályokba 438-an iratkoztak. 

Kisebb módosítások még lehetnek az beiskolázási tervben, figyelemben veszik az elhangzott javaslatokat is, növelik vagy csökkentik az osztálylétszámot a szakokon belül, hangzott el a gyűlésen. Ezenkívül figyelembe veszik a vállalkozók, az iskolák igényeit és a becsült gyereklétszámot.

A tanfelügyelőség felhívása és a szakiskolák megkeresése alapján 120 cég biztosítana 916 diáknak gyakorlati oktatást. Ezek a pincér, szakács, ács, asztalos, víz-gáz szerelő, erdész, eladó, autószerelő, autóbádogos, textilmunkás szakos tanulókat fogadják.

A szakoktatás népszerűsítése érdekében a cégek felvállalnák a VII., VIII. osztályokban az osztályfőnöki órák látogatását, és gyárlátogatást is szívesen szerveznének diákoknak az Iskola másként programon belül.

A szakemberek elmondták, napjainkban keresett szakok az ács, a pincér, illetve a textiliparban lenne szükség szakmunkásokra. A kevésbé keresett szakok közé tartozik a környezetvédelem, éppen ezért ezt csökkenteni kellene a líceumi oktatásban és az így megüresedett helyeket a  szakoktatás javára fordítani, például a faipar területén. Görbe Péter főtanfelügyelő azt mondta, ezt a javaslatot előterjeszti megvitatásra a tanfelügyelőség vezetőtanácsában.

Hargita Megye Tanácsa több éve foglalkozik a szakoktatás kérdésével, illetve ennek fellendítését szorgalmazza. Eddigi intézkedéseiről az alábbi linken olvashatnak: http://hargitamegye.ro/szakoktatas.html

Csíkszereda, 2017. január 25.


[ Szakoktatás ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2021, március»
hkscpsv
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774