Nem a megyei tanács által jóváhagyott táblát helyezték ki Nagygalambfalván

Lecserélték a hibás helységnévtáblákat ma reggel

(0 Szavazat)21 megjelenítés

A napokban kihelyezett hibás helységnévtáblákat cserélik ma, október 9-én. A közösségi oldalon több hibás helységnévtáblára hívták fel a figyelmet a lakosok. Erre reagálva Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elnézést kér a lakóktól és a lehető legrövidebb idő alatt azokat cserélik. A megyeelnök a polgármestereket is felkérte ezen táblák ellenőrzésére, ugyanakkor a közösségi oldalnak és a lakók együttműködésének köszönhetően ezekre a problémákra sokszor hamarabb fény derül így a megyei tanács is gyorsabban léphet. 

A mai nap folyamán kora reggel az illetékes kollégák kiszálltak a helyszínre és a táblákat kihelyező cég figyelmét is felhívták az említett problémákra. Borboly Csaba szerint a sajnálatos esetre többek között azért került sor, mert a bukaresti cég október 30-ig köteles kihelyezni az összes táblát így a közeledő határidő miatt gyorsan akar dolgozni megelőzve a súlyos pénz büntetést, ezért nem minden esetben egyeztet a megyei tanáccsal. A megyeelnök azt is elmondta, hogy a hibás táblákért nem fizetnek amíg azokat nem cserélik és ezekért a hibákért szankciókat alkalmaznak, többek között további harminc nappal kitolja a megyei tanács a munkálatok kifizetését, hogy megbizonyosodjanak a megfelelő táblák kerültek kihelyezésre. Többek között Nagygalambfalva nevét írták rosszul a táblára, előzőleg a megyei tanács munkatársai nem a most kihelyezett táblát hagyta jóvá. Az alábbi linken és csatolmányban található az a nyomdakész forma, amelyet a megyei tanács jóváhagyott:

https://drive.google.com/open?id=0B3DH_aG2Ui1UUURMdlVmMmJTRjQ

A közösségi oldal Udvarhelyszéki Közlekedési Infó nevű csoportban hívták fel nagygalambfalvi esetre is a figyelmet vasárnap 20 órakor:

https://www.facebook.com/groups/772723209471669/permalink/1486411411436175/

A további hibás helységtáblákat is cserélik:

https://www.facebook.com/groups/772723209471669/permalink/1485273478216635/

Borboly Csaba szerint jó példa a lakókkal történő ehhez hasonló együttműködés, hiszen gyors és hatékony az információ áramlás, aminek köszönhetően a megyei tanács által ügykezelt megyei besorolású utakon található állapotokra gyorsan lehet reagálni. Ennek is köszönhetően gyakorlatilag fél napot volt kint a hibás tábla, hiszen a nagygalambfalvi esetet követően a megyeelnök kérésére ma reggel 9 óráig azt leszerelték. Mindezek mellett arra is kitért, hogy ha sikerülne helyi céget megbízni ezen munkálatokkal az ilyen eseteket ki lehetne küszöbölni, sajnálatos ugyanis, hogy nem a megyei tanács által jóváhagyott táblák kerülnek kihelyezésre.

A lakók a megyei besorolású utakon tapasztalt észrevételeiket a 0266 207 774-es számon vagy a dispecerat@judetulharghita.ro címen is jelezhetik.

Csíkszereda, 2017. október 9.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2017, október»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
Szavazás

Az Ön családjában mennyi az egy főre jutó élelmiszerre költött összeg egy átlagos hónapban?

Szavazás!
FACEBOOK

CreArt
Network of Cities for Artistic Creation
European Day of Artistic Creativity
Creative Ideas Bank

Hasznos Telefonszámok

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774