Jól halad az utak karbantartása Hargita megyében

Csík térségében már több szakaszon befejezték a munkálatokat

(0 Szavazat)14 megjelenítés

A megyei tanács nyári karbantartási munkálatai keretében Csík térségben befejezték a munkálatokat a 123-as megyei út Csíkszentmártonon áthaladó szakaszán, ahol a kivitelező kövezést, sáncásást végzett, illetve kitakarították a régi átereszeket és negyven méter hosszúságban új átereszeket szereltek be. Innen haladnak tovább a munkálatokkal a megyehatárig. Ezenkívül szintén befejezték a 113B Lázárfalván áthaladó szakaszán a karbantartást, ahol sáncásásra volt szükség. Folyamatban van a 123F jelzésű Csibán áthaladó megyei út kövezett szakaszán a kövezés, illetve a sáncásás. 

Ezek mellett Gyimesben a 127A szakaszon Hidegségben a kivitelező elkezdi a kövezett út felújítását Neamț megye határáig haladva, illetve Csíkrákos és Lóvész között a 124-es úton kövezésre, padkavágásra, sáncásásra, új átereszek beszerelésére és a régiek kitakarítására kerül sor. Mindezek befejezése után következik a 125-ös út, ahol Domokos és Balánbánya között kitakarítják a sáncokat, Balánbánya és Kovács Péter között pedig szintén kövezés és sáncásás, átereszek kitakarítása szerepel a szerződésben.

A karbantartás keretében történő kátyúzási munkálatok 99 százalékával már elkészült  kivitelező, a fennmaradt részen, a 113B és 123C szakaszon folytatják a munkát.

A Csík térségére vonatkozó anyagmennyiség és ütemterv megtekinthető az alábbi linken: https://drive.google.com/drive/folders/0B3DH_aG2Ui1UdXJDd3FhYllYQkk

– Idén teljesen új dokumentáció alapján írtuk ki a közbeszerzést, megkétszereztük a felhasználandó anyagmennyiséget a kövezéshez, illetve belefoglaltuk, hogy a megbízott cég rendelkezzen olyan munkagépekkel, amelyekkel árvíz esetén gyorsan be tud avatkozni. Ezenkívül kértük a helyiek segítségét is, hogy figyeljék a munkafolyamatot, hogy fel legyen használva a kellő anyagmennyiség, és ott dolgozzanak, ahol kell. Ennek köszönhetően jól haladnak a megye minden térségében a karbantartási munkálatok, amelyeket időben be is tudunk fejezni – nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A munkálatokról korábban közleményben beszámoltunk: http://www.hargitamegye.ro/hirek/folyamatban-van-a-csiki-es-gyergyoi-megyei-utak-karbantartasa.html, illetve az alábbi linken megtekinthető a Hargita Stúdiónak a munkálatok helyszínén készült korábbi felvétele: https://www.facebook.com/HargitaStudio/videos/1627074444003297/

Csíkszereda, 2017. október 10.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2017, október»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
Szavazás

Az Ön családjában mennyi az egy főre jutó élelmiszerre költött összeg egy átlagos hónapban?

Szavazás!
FACEBOOK

CreArt
Network of Cities for Artistic Creation
European Day of Artistic Creativity
Creative Ideas Bank

Hasznos Telefonszámok

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774