Hasonló gondok Székelyföldön és Európa más részein

Borboly Csaba: a fiatalok nem kapnak esélyt a felelős életre

(0 Szavazat)31 megjelenítés

– Az oktatásban meg kell teremteni egyfajta vállalkozói kultúrát, amely a fiatalok vállalkozó szellemét erősítené elsősorban a szakiskolákban és a középiskolákban – jelentette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke az athéni ifjúsági konferencián tartott beszédében, amelyet a Régiók Bizottsága (RB) tagjaként mondott el, Markku Markkula elnököt képviselve, november 11-én, pénteken. Az értekezletet az európai fiatal vállalkozók témájával (European Conference on Youth Self-Employment) szervezte meg az Attikai Önkormányzatok Regionális Szövetsége (PEDA), a Helyi Szociális Akció és Inklúzió Európai Hálózatával (ELISAN) együttműködve.

A megyeelnök hangsúlyozta: a fiatal vállalkozók támogatása hatékony módszer lehet az agyelszívás elleni fellépésben, amivel a kelet-európai államok küszködnek, és megoldást jelentene a jelenlegi európai munkaerőpiaci helyzetben, amikor magas a munka nélküli és képzetlen fiatalok aránya. Hozzátette: elsősorban a vidéki környezetben élő fiatalok vállalkozó kedvét kellene növelni, nagy potenciál van ugyanis a mezőgazdaságban, amelyhez a tudást sokan már kisgyerekkoruktól elsajátították, már csak egy „kívülről” jövő ösztönzés kell, hogy saját vállalkozást indítsanak. Ezt a támogatást olyan összehangolt képzési-oktatási programokban látja a székelyföldi elöljáró, amelyekben szervezési és menedzsmenti tudást sajátíthatnak el, elméletben és gyakorlatban egyaránt. Borboly Csaba arra hívta fel a figyelmet, hogy a keleti és északi tagállamok közti bérkülönbségek miatt az előbbiek elveszítik képzett, tehetséges fiatal szakembereiket, aminek súlyos következményei lehetnek, ezért is kell erősíteni a kezdő vállalkozókat.

A megyeelnök hivatkozott a Régiók Bizottságában készített Az ifjúsági téren folytatott európai együttműködés (2010–2018) című jelentésére, amelyet összehangolnak Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő ugyanebben a témakörben készült jelentésével, figyelembe véve az RB javaslatait, és méltatta a két európai uniós testület közti együttműködést, akárcsak Navracsics Tibor ifjúságpolitikai, kulturális, oktatási és nyelvi jogi biztos támogatását az Európai Bizottság részéről a további konkrét lépések megtételében.

Az athéni felszólalás egy nappal az után hangzott el, hogy Csíkszeredában bemutatták a Hargita Megye Tanácsa fejlesztési ügynöksége által készített felmérést a fiatal végzettekről, majd, Athénba indulása előtt, a fiataloknak szervezett vállalkozói fórumon szólt a résztvevőkhöz Borboly Csaba ugyanebben a témakörben. Hargita Megye Tanácsa évek óta foglalkozik a fiatalok képzésének, munkaerőpiaci helyzetének kérdésével, ez ügyben egy asztalhoz ültette az érdekelt szereplőket, elemzéseket készített (lásd például itt, itt és itt), és lobbizott országos szinten is.

A görögországi rangos konferencia témája az európai munka nélküli fiatalok helyzete volt, amely egyre nagyobb kihívást jelent az EU tagállamai számára. A rendezvényre önkormányzati vezetőket, EP- és RB-tagokat, valamint az EB képviselőit hívták meg. A vállalkozások intézményi környezetét, akadályait és lehetőségeit vitatták meg, ismertették a legjobb európai gyakorlatokat, továbbá javaslatok hangzottak el a vállalkozók erősítésére.

A csütörtökön ismertetett felmérés szerint a megkérdezett Hargita megyei végzősök 55,6 százaléka szeretne vállalkozást indítani, 66,36 százaléka szeretne továbbtanulni és vállalkozni is, 33,64 százalék pedig nem szeretne továbbtanulni, de szeretne vállalkozást indítani. 20,26 százalék azok aránya, akik az iskola befejezése után az országban vállalnának munkát, és 28,20 százalék azoké, akik külföldön dolgoznának. Borboly Csaba szerint további erőfeszítésekre van szükség a helyzet javítása érdekében minden platformon.

Hargita Megye Tanácsa elnökének RB-tevékenységéről bővebb információ található itt, az athéni beszéde angol nyelven elolvasható ezen a linken.

Csíkszereda, 2016. november 11.


[ Nemzetközi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
Szavazás

Az Ön családjában mennyi az egy főre jutó élelmiszerre költött összeg egy átlagos hónapban?

Szavazás!
FACEBOOK

CreArt
Network of Cities for Artistic Creation
European Day of Artistic Creativity
Creative Ideas Bank

Hasznos Telefonszámok

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774