Gyergyószentmiklóson ülésezett Hargita Megye Tanácsa

Közel egymilió lej a megyei kórház felszerelésére

(0 Szavazat)119 megjelenítés

Jelentős összeget utaltak ki a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórháznak, valamint gyergyói fejlesztésekről is hoztak elvi határozatot Hargita Megye Tanácsa november 29-én tartott soros havi ülésén. Arról is dönttek, hogy a tej-kifli ügyében az Országos Versenyhivatalhoz és a Közegészségügyi Igazgatósághoz fordulnak.

Bende Sándor megyei tanácsos és Borboly Csaba megyeelnök indítványozására hárompontos elvi határozatot hozott Hargita Megye Tanácsa arról, hogy támogatja Gyergyószentmiklós város főbb fejlesztéseit: két tanintézet támogatását, a Salamon Ernő Gimnázium melléképületének felújítását és a Fogarasy Mihály Szakközépiskola tanműhelyének korszerűsítését; a műjégpálya tetőszerkezetének javítását; egy terelőút kialakítását Szárhegytől a gyergyószentmiklósi vasútállomás melletti gyártelepig. Az RMDSZ Gyergyó-térségi képviselőjelöltje és a megyeelnök javaslatát a megyei tanács testülete a keddi kihelyezett ülésén, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium dísztermében fogadta el. Bende Sándor azt is elmondta, hogy Gyergyószentmiklósnak továbbra is nagyobb figyelmet kell kapnia  a források elosztásánál, és kérte kollégáit, hogy növeljék a gyergyói hoki támogatását, valamint segítsék Gyergyóremete községet egy beruházás miatti adósság törlesztésében.

A jelenlévőket Borboly Csaba köszöntötte, aki felsorolta a helyi és a megyei önkormányzat közti együttműködés eredményeit, mint a műjégpálya felújítása vagy a felszegi Munkás Szent József-templom építése. Köszönetet mondott a volt és jelenlegi polgármesternek, Mezei Jánosnak, valamint Nagy Zoltánnak, továbbá Portik-Hegyi Kelemen főesperesnek a partnerségért, illetve Bende Sándor megyei tanácsosnak és Lakatos Mihály iskolaigazgatónak a segítséget a kihelyezett ülés helyszínének kiválasztásában-biztosításában. Nagy Zoltán polgármester elmondta, nagy reményeket fűz ehhez az üléshez, hiszen négy és fél évvel ezelőtt született döntés a műjégpálya palánkja és hűtőrendszere felújításának támogatásáról a megyei tanács ugyancsak Gyergyószentmiklóson tartott gyűlésén. Ezúttal azzal a kéréssel fordult a testület tagjaihoz, hogy a remetei hulladéklerakó miatt megnövekedett a teherforgalom, annak elvezetése érdekében pedig támogassák egy terelőút megépítését. Emellett segítséget kért a gyergyói iskolák fejlesztéseihez, a Benedek-kúria kapujának elkészítéséhez is. Az alkalommal élve meghívta a vendégeket a hétvégén kezdődő városnapokra.

Portik-Hegyi Kelemen főesperes arra biztatta a döntéshozókat, ne ijedjenek meg az akadályoktól, mert ha valaki becsületesen végzi a munkáját, nincs oka félni. A szeretet legyőzi a félelmet, menjünk előre az úton! – fogalmazott.

Lakatos Mihály iskolaigazgató részletezte a Salamon Ernő Gimnázium területén tervezett új létesítmény tervét: délutáni foglalkoztatási központ, szabadidőközpont, szilenciumterem, könyvtár kapna benne helyet. Mint fogalmazott, az általa vezetett iskola megérdemli a támogatást, mert tavaly több mint 99 százalékos volt a sikeresen érettségizők aránya.

Részegh Ildikó, a Fogarasy Mihály Szakközépiskola igazgatója egy CNC-gép beszerzésére és a famegmunkáló műhely bővítésére kért támogatást.

Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke szerint Gyergyószentmiklós azért is érdemel kiemelt támogatást, mivel municípium, ám ehhez mérten kicsi a költségvetése. Az alelnök a polgármesterhez hasonlóan meghívta a jelenlévőket a városnapokra felhívva a figyelmet a Hargita Megye Tanácsa által kezdeményezett Advent a családban című programra, valamint a búcsúra.

Kiemelt figyelem az egészségügynek

A megyei tanács alárendeltségébe tartozó mindkét egészségügyi intézmény, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház és a Tölgyesi Pszichiátriai Kórház számára támogatást szavaztak meg. A sürgősségi kórház 910,20 ezer lejt kapott a felszereltségének, elszállásolási feltételeinek javítására, orvoslakások vásárlására. Ugyanakkor egy másik döntéssel törlesztettek az elmúlt években felvett adósságból, így csökkent Hargita Megye Tanácsa eladósodottsága, közölte a megyeelnök.

– Átcsoportosításokat végeztünk a költségvetésünkben oly módon, hogy az év végén hatékonyabban tudjunk gazdálkodni. Fontosnak tartjuk a térségi összefogásokat – például a sport, a jégkorong terén –, a kistérségi társulásokat, amelyek mind megyénk fejlődését segítik elő. A gyimesi árvízkárok elhárítására szintén különítettünk el újabb összeget. Arról is határoztunk, hogy év végén, várhatóan napokon belül, összeülünk, hogy a települések költségvetését kiegyenlítsük – mondta el Borboly Csaba.

Továbbra is napirenden a tej-kifi program

– A mai napon a megyei tanács nagy felelősséget vállalt azzal a döntésével, hogy az Országos Versenyhivatalhoz és a Közegészségügyi Igazgatósághoz fordul az iskolai kifli ügyében kivizsgálást kérve, mivel idegen cég termékeit szállítja a leszerződött tordai cég – jelentette ki Borboly Csaba. Mint egy nappal korábban is nyilatkozta, szerinte nem törvényes, hogy a beszállító más vállalkozás által előállított péktermékkel látja el a Hargita megyei iskolák jelentős részét, hiszen így nem tud maradéktalanul felelősséget vállalni a termékért, ezért fordultak az illetékes hatóságokhoz. Ferencz Salamon Alpár megyei tanácsos hosszú távon azt tartja megoldásnak, hogy a tej-kifli programot szabályozó törvényt módosítják beolvasztva a programot a fejkvótarendszerbe, mert az ily módon hatékonyabban és számonkérhetőbben működne, a helyi vállalkozók pedig nagyobb esélyt kapnának.

Újabb termelők szerezték meg a Székely termék védjegyet

Immár hagyománnyá vált, hogy a megyei tanács ülésén adják át, ünnepélyesen, a Székely termék védjegy odaítéléséről szóló tanúsítványt az illető termelőknek. Ezúttal a következő egyesület, illetve magánszemélyek vehették át: a gyergyócsomafalvi Fenyőalja Hagyományőrző és Turisztikai Egyesület, amelynek tagjai – Orbán Melinda, Madarász Zsuzsanna, Bartalis Rozália, Csata Mária, Ambrus Klára – szörpöket, lekvárokat, zakuszkát készítenek;  Széles Éva (Kecset – szörpök, lekvárok), Mózes Jolán (Kénos – szörpök, lekvárok), Kovács Berta-Ana (Székelyvarság – szőttesek), Vass Éva (Oroszhegy – szörpök, lekvárok, zakuszka, ecetes torma), Páll Irma (Kecset – szörpök, lekvárok). Márton István, Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének igazgatója elmondta, hogy a védjeggyel rendelkező termelők száma ezennel elérte a 106-ot, a Székely termékek száma viszont már az ezret is meghaladta. A tanúsítványokat Bende Sándor megyei tanácsos adta át.
Borboly Csaba az ülés után élőben jelentkezett a Facebookon tanácsos kollégáival együtt, a videó megtekinthető a következő linken: https://www.facebook.com/borbolycsaba/posts/1131176873596361?notif_t=notify_me_page&notif_id=1480356550148857

Csíkszereda, 2016. november 29.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2021, március»
hkscpsv
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774