Folytatódhat a megyei sürgősségi kórház műtőblokkjának fejlesztése

Véglegesítették a beruházás terveit

(0 Szavazat)18 megjelenítés

Rendkívüli tanácsülésen fogadta el Hargita Megye Tanácsának testülete május 29-én, kedden a megyei tanács alárendeltségébe tartozó Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház C-szárnyának fejlesztését, amelyben a műtőblokk is helyet kapott. – Nagy kő esett le a szívükről, 2010 óta kínlódunk az épületszárny felújításával, az utóbbi másfél évben pedig megrekedtek a munkálatok, hiszen a bukaresti Colectiv-tragédiát követően szigorodtak az előírások és módosítanunk kellett a tervet, amelyet a szükséges engedélyekre is szükség volt. 

Kollégáimnak köszönhetően, akik nem hagyták magukat, most már minden engedély sikerült beszereznünk és folytathatjuk a beruházást. Ez a fejlesztés fontos, ahhoz, hogy az intézmény megkapja a kettes besorolást, hogy az egészségügyi szolgáltatások minőségét javítva a betegek ne az orvosi egyetemi városokba kényszerüljenek utazni – mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, hozzátéve, hogy a nemrég kiérdemelt államelnöki kitüntetés is jelzi, hogy jó úton haladnak a kórház szakembereivel együtt.

Péli Levente a megyei tanács műszaki vezérigazgatóságának vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az új terv végelegesítéséhez nyolc különböző szakágazat szakvéleményezésére és jóváhagyására volt szükség. Ennek megfelelően többek között egy olyan háromszintes beton elemekből épült külső lépcsőházat kell majd az épülethez csatolni, amelyben egy tűzeset vagy egyéb sürgősségi esetek felléptekor hordágyakkal is könnyedén lehet közlekedni. A hátra maradt munkálatok áfa-nélküli értéke 11,1 millió lej. A beruházást a beruhazasok.hargitamegye.ro oldalon követhetik

A tanácsülés másik fontos témája a költségvetés módosítás, amely révén hatvan ezer lejt csoportosítanak át földcsuszamlások által tönkretett megyei útszakaszok helyreállítására. Borboly Csaba szerint erre, azért van most szükség, hogy a keletkezett károkat kezeljék és megállítsák a további rongálódást, addig, amíg a kormány az ígéretek szerint az év második felében támogatja majd a helyreállítást.

– Sajnos idén vizes, olvadós és fagyos tavaszunk volt, ami miatt az agyagos földrétegbe került víz olvadása és fagyása elmozdította a domboldalt és vele együtt több útszakaszunkat is. A Keresztúr térségben keletkezett károknál igyekszünk beavatkozni minél előbb, hogy megállítsuk a további kárkeletkezést és biztosítsuk a közlekedést – tette hozzá a megyeelnök.

Mindezek mellett az E-COOL (Entrepreneurial and Intrapreneurial Mindset in Young People through the Dynamisation of Competences, Teaching Methodologies and Entrepreneurial Ecosystem) nevű nemzetközi, EU-s forrásokból támogatott projektben fog részt venni Hargita Megye Tanácsa az Ifjúság Éve jegyében is, amely a fiatalokat és a fiatal vállalkozóknak biztosít majd segítséget.

 

Csíkszereda, 2018. május 29.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2018, június»
hkscpsv
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
Szavazás

Az Ön családjában mennyi az egy főre jutó élelmiszerre költött összeg egy átlagos hónapban?

Szavazás!
FACEBOOK

CreArt
Network of Cities for Artistic Creation
European Day of Artistic Creativity
Creative Ideas Bank

Hasznos Telefonszámok

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774