Folyamatban van a csíki és gyergyói megyei utak karbantartása

Helyi szinten is követni kell a munkafolyamatot

(0 Szavazat)77 megjelenítés

Csík és Gyergyó térségben folyamatban vannak a megyei utak nyári karbantartási munkálatai. Ez kátyúzást, sáncásást és takarítást, útpadka vágást, áteresz takarítást, valamint helységeken kívüli kis hidak felújítását, kövezést jelent. Idéntől a kövezett utakat az eddiginél több mennyiségű anyaggal javítják fel, ezért levélben arra kérte a megyei tanács az érintett települések vezetőit, hogy helyi szinten is kövessék a folyamatot, hogy a dokumentációban szereplő anyagmennyiség valóban bedolgozásra kerüljön a munkáltató cég által, és a megszabott határidőn belül minden tervezett munkálat megvalósuljon. Mindkét térségben november 10-e a megyei utak karbantartásának befejezésének határideje.

– Sokak véleménye szerint a munkáltató cég nem használja fel azt az anyagmennyiséget, amit a megyei tanács leszerződött a karbantartó cégekkel, ezért szeretnénk, ha az idei évtől figyelmesen követnék helyi szinten is a munkafolyamatot. Nagyon fontos, hogy a helyiek is tudják napi szinten ellenőrizni, hogy az ott dolgozó cég valóban bedolgozza-e azt az anyagmennyiséget, amit leszerződött, akkor és ott dolgozik-e, ahol kell. Ez mindannyiunk munkáját segíti majd és a polgármesterek is nyugodtabban tudják majd aláírni a kifizetéseket, ha tudják, hogy helyileg is követve volt a munka folyamata – fogalmazott Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke a téma kapcsán megköszönve a polgármestereknek, amiért vállalták ezt a feladatot. A munkálatok során felhasznált anyagmennyiségek Csík és Gyergyó térségre vonatkozóan mindenki számára elérhető és tanulmányozható alább a linkeken. Erre vonatkozóan az észrevételeket a dispeceratdrumuri@judetulharghita.ro címen vagy a 0266-207774-es készenléti számon a lakosok is jelezhetik

Korábbi közleményünkben (goo.gl/H8b1Pw) részleteztük, hogy idén teljesen új dokumentáció alapján írta ki a megyei besorolású utak nyári karbantartására a közbeszerzést Hargita Megye Tanácsa – külön a kátyúzásra meg az egybefüggő aszfaltrétegre, és külön a kövezésre. Megkétszerezték a felhasználandó anyagmennyiséget a kövezés esetében, és belefoglalták, hogy a megbízott cég rendelkezzen olyan munkagépekkel, amelyekkel árvíz esetén gyorsan be lehet avatkozni. Többek között ezért is késett a nyári karbantartások elindítása. Ezenkívül az Országos Közbeszerzési Ügynökséggel folytatott huzavona is késleltette a procedúrát, erre a jövőben kiemelten figyelnek, hogy a közbeszerzést időben lehessen kezdeni.

 

Csík térségben a következő munkálatokra kerül sor:

Csík térségben a megyei utak karbantartását a gyergyóremetei Wikend Forest Impex Kft. végzi. Jelenleg Csinód és Szentmárton között dolgoznak, ahol a kövezés befejezése után Csinód – Úzvölgye felé haladnak az út javításával. Egyelőre a karbantartás keretében kiássák a sáncokat, megoldják a vízelvezetést, útgyalulás, valamint ballaszttal való feltöltés történik, illetve átereszek és hidak feljavítása is szükséges lesz. Az út megfelelő állapotba tétele több éves folyamatot igényel. Ezután kövezésre kerül sor Csiba és Oltfalu között, majd Ajnád és Lóvész szakaszon. Ezt követően Hidegség – Bükkhavas – Farkaspalló útszakaszon dolgoznak. Farkaspalló egy elszigetelt kistelepülés, amelyet az említett megyei úton lehet megközelíteni, fontos, hogy megvalósuljon a karbantartás keretében az út tört kővel való feltöltése, az útgyalulás, a sánctakarítás az akadálymentes vízelvezetés érdekében, és a helyiek könnyebb megélhetése céljából, itt is hosszabb felújítási folyamatra lesz majd szükség. A felsoroltak mellett a Gyimesekben a dokumentáció szerint két fahídon is kicserélik a megrongálódott elemeket, valamint megjavítják a korlátokat, ez fontos lehet az iskolába igyekvő gyermekek biztonsága érdekében is. Továbbá szintén Gyimesben a 127B szakasz Jávárdi pataki részén útjavítás történik kövezéssel, sánctakarítással. Hosszúaszó felé szintén kövezésre, sánc ásásra és áteresz takarításra kerül sor. A 125-ös jelzésű megyei úton Balánbányáig már megtörtént az út foltozása, ezt követően jövő hét folyamán Balánbánya városában is sor kerül a kátyúzási munkálatokra.

A Csík térségi karbantartási munkálatok során előírt anyagmennyiségek Borboly Csaba közösségi oldalán érhetőek el: https://www.facebook.com/borbolycsaba/posts/1385508908163155

Gyergyó térségi munkálatok:

Gyergyó térségében a Viaduct-Multipland Kft. végez karbantartási munkálatokat. Befejezték a kátyúzást, és a héten kezdik a megyei utak kövezését. A dokumentáció szerint először a 127-es megyei úton dolgoznak Tölgyes és Cengellér között, itt sáncok, átereszek takarítására, kövezésre kerül sor. Folytatják a munkálatokat a 174A jelzésű szakaszon: Orotván kövezés, Bélborban padka feljavítása, átereszek takarítása szerepel, a 174C szakaszon pedig padka és sánctakarítás. Tovább a 127-es, 127A szakaszon kövezésre, padkavágásra, sánctakarításra kerül sor. Ezenkívül a 126-os út mentén Vasláb és Újfalu közötti kövezett szakaszon padkavágás és kövezés lesz, Újfalu és Szárhegy között szintén sor kerül karbantartási munkálatokra. A munkáltató a 138-as aszfaltozott úton folytatja, ahol padkavágás és sánctakarítás szerepel. Dolgoznak a 153C Remete és Maros megye határa között, itt szintén kövezés, padka és sánctakarítás történik. A 153D részen, Remete és Várhegy között kövezésre és sánctakarításra kerül sor.

A Gyergyó térségi karbantartási munkálatok során előírt anyagmennyiségek Borboly Csaba közösségi oldalán érhetőek el: https://drive.google.com/open?id=0B3DH_aG2Ui1US01xYlhQcms0Sjg

A megyei tanács szeptemberi rendkívüli ülésén, az is terítékre került, hogy egyes cégek nem tudtak nyerni a liciten, ezért a jövőben odafigyelnek arra, hogy ezeket segíteni tudják. Ha a munkálatok többségét ugyanazon cég nyeri meg az a minőség rovására mehet, és legtöbb esetben a kivitelező nem tudja tartani a határidőket. Hargita Megye Tanácsa többek között ezért is hirdette meg a karbantartási munkálatok kivitelezését kis térségekre, úgy nevezett lotokra osztva. Ezzel is több lehetőséget adva a megye vállalkozásainak, hiszen nem minden cégnek van kapacitása egy egész megye útjainak karbantartását elvégezni. Valamelyest módosítják a kiírást annak érdekében, hogy valós munkavégzési kapacitással nyerjenek a cégek, illetve a jövőben telefonon is értesítik a cégeket az elektronikus közbeszerzési rendszerbe került frissítésekről, mert előfordul, hogy azokra napokon belül kell reagálni. Emellett az is felmerült, hogy tartsanak képzést a cégek képviselőinek a dokumentáció összeállítása kapcsán, hiszen az is előfordul, hogy formai hibák miatt nem tudják elfogadni az ajánlatokat.

Karbantartás témakörben korábban kétperces tévéinterjú készült, amely megtekinthető itt: https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1294060857307961/, valamint a megyei tanács elnöke élő Facebook-bejelentkezésben részletezte a nyári karbantartást: https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1336979246349455/. Továbbá a kiírás részletei elérhetők itt: http://hargitamegye.ro/consiliul-judetean-harghita/achizitii-publice.html.

Csíkszereda, 2017. szeptember 26.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2021, március»
hkscpsv
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774