Felszerelések átadása a Csíkajnádi Önkéntes Tűzoltóknak

(0 Szavazat)11 megjelenítés

Szeptember 5-én szombaton került sor a csikajnádi iskola mögötti téren a Hargita Megye Tanácsa által támogatott eszközök és felszerelések átadására a Csíkajnádi Önkéntes Tűzoltóknak. Immáron hatodszor pályázott sikeresen az egyesület és ezáltal minden önkéntes tag rendelkezik tűzvédelmi ruhával és felszereléssel.

Az idén Hargita Megye Tanácsa 6500 lejjel támogatta négy pár kesztyű, szabadidő ruhák, sugárcső és egy létra vásárlását a tűzoltó egyesületeknek szánt program Védő felszerelések vásárlása az Önkéntes Tűzoltóknak című pályázat segítségével.

Az eseményre az ajnádi tűzoltó verseny díjazása után került sor, ahol Dobos László Csíkszentmihály alpolgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, közöttük Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának elnökét, Szentes Antal és Fodor Zoltán megyei tanácsosokat. Borboly Csaba rövid köszöntő beszéde után átadta az ajnádi tűzoltóknak a felszereléseket. Szőgyör Domokos alparancsnok megköszönte a megyei tanács támogatását, illetve köszönetet mondott a Csíkszentmihályi Közbirtokosságnak is a támogatásért.  Szőgyör elmondta, hogy nagy örömükre szolgál, hogy az idén is sikerült vásárolni eszközöket, ruhákat, hiszen munkájukat elősegíti a megfelelő eszközállomány, biztonságot jelent a megfelelő ruházat. Az átadás után a jelenlevők Izsák-Székely Lóránt polgármester vezetésével az épülő tűzoltó szertár helyére időkapszulát raktak le.

Csíkszereda, 2020. szeptember 7.


[ Önkéntes tűzoltók ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2020, szeptember»
hkscpsv
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774