Értékeink megőrzése és továbbadása a közös célunk

Szejkefürdőn tartották a XI. Székelyföld Napok megnyitóját

(0 Szavazat)27 megjelenítés

A három székelyföldi megye összefogásának és kitartó munkájának eredményeként október 8-18. között együtt ünnepeljük Székelyföldet és megmutatjuk sokszínűségét. A XI. Székelyföld Napok rendezvénysorozat szervezői olyan közös programokban gondolkodtak, ami a hét székely széket külön és együtt is megmutatja, értékeit hangsúlyozza. A rendhagyó évben a legtöbb rendezvény a virtuális térben valósul meg, vagy ott is nyomon követhető a Székelyföld Napok Facebook oldalán.

Az esemény hivatalos megnyitójára október 8-án, csütörtökön délben Szejkefürdőn került sor.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében az összefogást emelte ki húzóerőként.

– Székelyföldet csakis a három megyével közösen tudjuk építeni, fejleszteni. Örülök, hogy 2016 óta mindhárom megye élén magyar vezetők vannak, és most már a három megyeközpont polgármesteri székében is magyar embert köszönthetünk. Ez, bízom benne új szintet jelent majd megyéink együttműködésében is. Ezt üzenjük a Székelyföld Napokkal: együtt erősek vagyunk, együtt dolgozni tudunk a fejlődésért – emelte ki Borboly Csaba. Végül köszönetet mondott a kulturális intézmények vezetőinek, akik gazdag programkínálatot állítottak össze az idei Székelyföld Napokra.

Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke köszöntőjében kihangsúlyozta az idei év különlegességét.

– Ahogy rendhagyó az idei év, úgy rendhagyó az idei Székelyföld Napok rendezvénye is. Belépve a virtuális térben a Székelyföld Napok kilép a nagyvilágba, így azok is csatlakozhatnak, akik távol élnek, de szívügyük Székelyföld – fogalmazott Grüman Róbert.

Maros megye részéről Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes vezetője köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében kiemelte: számunkra ez a rendezvény összetartozást, összefogást, kulturális értékeink megmutatását jelenti. A Maros megyei kulturális intézmények minden évben aktívan részt vesznek a Székelyföld Napokon, köztük a Maros Művészegyüttes is

Végül, mint házigazda Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke szólt a jelenlévőkhöz.

– Székelyföld olyan lesz, amilyenné mi közösen alakítjuk. Székelyföld az lesz, amit mi szeretnénk belőle elérni. Ha hiszünk Székelyföldben, és teszünk érte, együttműködésben gondolkodunk, akkor Székelyföld nem csak volt, hanem lesz is! Az a cél, hogy ezt a sokszínű csodát, amit birtoklunk, felmutassuk a világnak és meg tudjuk őrizni unokáinknak is – nyomatékosította Bíró Barna Botond.

A köszöntő beszédek mellett az Udvarhely Néptáncműhely folklórműsora színesítette a megnyitót, zenélt a Kedves zenekar.

A megnyitót követően a jelenlévők meglátogatták az Orbán Balázs Múzeumot, majd a Mini Erdély Parkban szabadtéri fotókiállítás nyílt Erdély Bálint Előd fotóiból, Úton Máriához címmel. A kiállítást Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ menedzsere méltatta, megnyitó beszédet mondott Balázs Attila fényképész. A Mini Erdély Park meglátogatását követően Legendárium rajzfilmvetítés várta az érdeklődőket, majd 15 órától levetítették a Vasparipával a Székelyföldi Legendáriumon c. filmet Szent Lászlóról. 16 órától Két nap Székelyudvarhelyen címmel készült városimázs film bemutatójával, és a filmkészítés kulisszatitkaiba való betekintéssel ért véget a mai rendezvénysorozat.

A XI. Székelyföld Napok hivatalos megnyitója itt nézhető vissza:

https://www.facebook.com/295675860512337/videos/1457837587746282/

A Székelyföld Napok részletes programja elérhető a http://szekelyfoldnapok.ro/ honlapon.

A XI. Székelyföld Napok közösségi oldala:

https://www.facebook.com/szekelyfoldnapok

 

Székelyudvarhely, 2020. október 8.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2020, október»
hkscpsv
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774