Erdély kolozsvári szemmel

Előadással egybekötött fotókiállítás a Megyeháza Galériában

(0 Szavazat)15 megjelenítés

A két világháború közötti korszakban a kolozsvári Fotofilm cég tevékenysége az erdélyi fotótörténet fontos, ám a mai napig nem kellőképpen ismert fejezete. A Fotofilm egyik fő tevékenységi köre az 1930-as évek második felében a képeslap-kiadás volt. A felvételek nagy része Szabó Dénes (1907–1982) kolozsvári hivatásos fényképészhez köthető, aki ekkor már a Fotofilm munkatársa volt.

A sokoldalú és vállalkozó szellemű fotográfus a műtermi fényképezés mellett fényképezőgépével útra kelt, hogy Erdélyt bejárva örökítse meg a legszebb tájakat, a városok és falvak jellegzetes épületeit, tereit. Sok ezer felvételét érzékeny, törésveszélyes üveglemezekre készítette.  Szerencsés módon felvételeiből tekintélyes mennyiség megmaradt, ezeket magyarországi és erdélyi közgyűjtemények és magángyűjtők őrzik. Tájképei felidézik a jellegzetes erdélyi tájak szépségeit, a magasba nyúló hegyek méltóságtejes nyugalmát, a vizek romantikus hangulatát, a városok, az épületek szépségeit. Figyelmet fordított a népművészet értékeire is. A számos képes levelezőlap az Erdélytől távol is láthatóvá, megismerhetővé tette szeretett pátriáját.

Az „Erdély – kolozsvári szemmel” című tárlat a Fotofilm tájképeiből nyújt válogatást. Az a több mint 3000 üvegnegatív, melyet jelenleg az Országos Széchényi Könyvtár őriz, e témakör felvételeit foglalja magába.  Szabó Dénes szakmája elhivatott, fáradhatatlan mesterembere volt. Az utókor s a fotótörténet számára fontos és örvendetes, hogy a fennmaradt negatívok és a megjelent képeslapok a sok évtizeddel ezelőtti Erdély településeit, életét dokumentálják, s jelenítik meg.

A képekből a X. Székelyföld Napok részeként október 10-én, csütörtökön 17 órától dr. Albertini Béla fotótörténész, a Kaposvári Egyetem emeritus professzora tart előadást az erdélyi Fotografia folyóiratról a Megyeháza Galériában. Az előadást követően 17 óra 30 perctől nyílik meg a fotókiállítás, ahol Csillag Katalin kurátor tart tárlatvezetést.

Csíkszereda, 2019. október 8.

http://szekelyfoldnapok.ro/

https://www.facebook.com/szekelyfoldnapok


Kulturális hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2021, március»
hkscpsv
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774