Egyházi és világi elöljárók a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra hívnak

Hargita Megye Tanácsa ülésének díszmeghívottja volt Böjte Csaba és Zsuffa Tünde

(0 Szavazat)25 megjelenítés

A budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) hívta a Hargita megyeieket Böjte Csaba ferences szerzetes és Zsuffa Tünde, a NEK Általános Titkárságának sajtófőnöke és kommunikációs igazgatója, akik Hargita Megye Tanácsa márciusi ülésének díszmeghívottjai voltak. A testület a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében ülésezett március 11-én.

Egyéb napirendi pontok mellett döntöttek a szociális és gyerekvédelmi vezérigazgatósággal és önkormányzatokkal való társulásról a mozgássérült felnőttek és gyerekek programjai szervezésére, és a Konstanca megyével való együttműködésről a diákoknak szervezett csereprogramok érdekében.

Együtt, közösen tudjuk lebontani a szívünkben levő határokat, fogalmazott Böjte Csaba, és arra bíztatott, hogy minél többen vegyünk részt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. A békés kiegyezést szorgalmazza egyházi körökben és a civil szférában egyaránt, mint mondta, jó lenne egy asztalnál közös álmainkat megfogalmazni. Erre lesz jó alkalom a budapesti kongresszus.

Zsuffa Tünde elmondta, szeptember 13-án 60 ezer embert várnak Budapestre, köztük több mint ötezer elsőáldozót. Szeptember 19-én fáklyás körmenet lesz a Kossuth térről a Hősök terére.

Nagy lehetőség a budapesti kongresszuson való részvétel, mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki hozzátette, a megyei tanács támogatni fogja a Hargita megyeiek kiutazását az eseményre. A magyar és a román közösség tagjait a közös ünneplésre biztatják. A jövőbe kell tekinteni, és a budapesti esemény mindannyiunknak jó alkalom lesz a töltekezésre, mondta a megyeelnök.

A testület a napirendi pontok között elfogadta a szociális és a gyerekvédelmi vezérigazgatósággal való társulást a mozgássérült felnőtteknek és gyerekeknek szóló programok szervezése érdekében. A programhoz társulnak az önkormányzatok is, a 120 ezer lejes teljes költségvetés felét a megyei tanács biztosítja.   

Jóváhagyták a megyei tanács műemlékvédelmi programját 990 000 lejes kerettel, és a turisztikai programot 160 000 lejjel.

Elfogadták Hargita és Konstanca megyék együttműködés, amelynek keretében cseretáborokat szerveznek a diákoknak, ezek elsődleges célja a nyelvtanulás. Ambiciózus terveik vannak, mondta Borboly Csaba, a két megye képviselői már többször ellátogattak egymáshoz. Diákok csereprogramjára is került sor, illetve megnézik egymás jó gyakorlatait is, mint ahogy a konctancaiak követendő példának tartják a Székely termék mozgalmat. 

Csíkszereda, 2020. március 12.


[ Egyházi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2020, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774