Ditrocks - Hard Enduro motorverseny Ditróban

(0 Szavazat)6 megjelenítés

Július 10-én, pénteken délután a Cengellér-tető környékén rendezett prológgal kezdődött el a Ditrocks Hard Enduro terepmotorverseny, a járványveszély miatt nézők nélkül. Százegy versenyző állt rajthoz a harmadik alkalommal megrendezett versenyen, és a járványügyi korlátozások miatt csak ők, és a stábtagok részesültek abban az élményben, hogy ezt élőben követhessék.  

Pengeélen táncoltunk, sokáig nem tudhattuk, hogy egyáltalán kapunk-e engedélyt a verseny megszervezésére. Végül meglett a jóváhagyás, de nézőket nem engedhetünk közel a verseny helyszínéhez. Ennek ellenére bíztunk abban, hogy a versenyzőket kárpótolja majd a táj és maga a pálya, mert idén is igazán izgalmas, nehéz kihívás várt a versenyzőkre.

A versenyre, amely egyben a romániai bajnokság második futama az országon kívülről is számos motoros érkezett, lengyel, angol és magyarországi indulók is rajthoz álltak. Pénteken egy könnyebb „bemelegítés” várt rájuk, azaz egy 20 kilométeres száguldás, a neheze szombaton és vasárnap következett, amikor 65, illetve 50 kilométeres nehéz terepen kellett célba érniük a versenyzőknek.

A házigazda Ditriders pilótái nem versenyeztek ezúttal, hiszen ők a terep jó ismerőiként a pálya kijelölői voltak, így nem lett volna etikus az indulásuk.

Egy pár kivétellel minden versenyző sikeresen vette az akadályokat.

Egy sikeres és ami fontos balesetmentes versenyt tudunk magunk mögött, amely rendezéséhez nagy mértékben hozzájárult, anyagi segítséget nyújtva Hargita Megye Tanácsa, Ditró Község Önkormányzata és néhány helyi cég valamint magánszemélyek egyaránt.

Hargita Megye Tanácsa sportpályázaton keresztül 8000 lejjel támogatta a versenyt.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2020, augusztus»
hkscpsv
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774