Pályázati lehetőségek civilszervezetek számára

( Szavazat)161 megjelenítés
Április 18–19-én tartották Bukarestben az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmusa keretében létrehozott Civil Támogatási Alap (Programul Fondul ONG) romániai népszerűsítő konferenciáját. A támogatási programot Norvégia, Izland és Lichtenstein hozta létre, hogy elősegítsék a fejlődésbeli egyenetlenségek kiküszöbölését és az együttműködések kialakítását. 
 Az esemény nagy érdeklődésnek örvendett, több mint 900-an jelentkeztek, végül 300 személy számára sikerült lehetővé tenni a részvételt. A rendkívüli érdeklődésre való tekintettel a tervek szerint régiós szinten is tartanak tájékoztatókat május folyamán, ugyanakkor a http://fondong.fdsc.ro honlapon is elérhetőek lesznek az aktuális információk.
Romániában a program gyakorlatba ültetéséért a bukaresti székhelyű Civil Társadalom Fejlődéséért Alapítvány felel, amely a csíkszeredai PolgárTárs Alapítvánnyal és a kolozsvári Roma Közösségek Forrásközpontjával közösen, partnerségben valósítja meg.
Az EGT-tagállamok közül Lengyelország után Románia részesül a legtöbb támogatásban a program által, a finanszírozás mértéke az elmúlt időszakhoz képest háromszor nagyobb, közel 300 millió euró a 2009–2014-es időszakra. A támogatásokról részletes információ a www.eeagrants.org honlapon olvasható.
A program öt nagy komponensből áll, éspedig: A demokrácia megerősítése (Implicare); Társadalmi egyenetlenségek kiküszöbölése (Justiţie socială); Fenntartható fejlődés (Dezvoltare durabilă); Szociális szolgáltatások (Servicii sociale şi de bază); Civilszervezetek fejlesztése (Dezvoltarea capacităţii ONG-urilor); Kapcsolatépítés (Reţele şi coaliţii), ezeken belül találhatók a különböző alkomponensek, amelyekre pályázni lehet.
A programra civilszervezetek, egyesületek, alapítványok pályázhatnak, a partnerségbe más intézmények is bekapcsolódhatnak, ugyanakkor javasolt a kedvezményezett országok és a támogatást nyújtó országok szervezetei közötti partnerség kialakítása.
A pályázati kiírásokat a http://fondong.fdsc.ro honlapon hirdetik meg április–május folyamán, majd második körben október körül, és másfél hónap áll az érdeklődők rendelkezésére, hogy benyújthassák finanszírozási igényüket a programjaikra.
 
Csíkszereda, 2013. április 20.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2017, november»
hkscpsv
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930
Szavazás

Az Ön családjában mennyi az egy főre jutó élelmiszerre költött összeg egy átlagos hónapban?

Szavazás!
FACEBOOK

CreArt
Network of Cities for Artistic Creation
European Day of Artistic Creativity
Creative Ideas Bank

Hasznos Telefonszámok

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774