Az ifjúság jövőjéről kérdezték az európai parlamenterek Borboly Csabát

Az Európai Parlament közmeghallgatásán vett részt Borboly Csaba

(0 Szavazat)20 megjelenítés

Az Európai Unió Ifjúsági Stratégiájának közmeghallgatásán vett részt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke, január 23-án Brüsszelben, Európai Parlament Kultúra és Oktatás Bizottsága elnöke, Petra Kammerevert felkérésére. 

A közmeghallgatáson az Európai Parlament kultúra és oktatási bizottsága, az Európai Bizottság, az Európai Ifjúsági Fórum képviselőivel közösen válaszolt a megyeelnök a parlamenti képviselők kérdéseire, az Unió ifjúsági stratégiáját illetően.

Borboly Csaba három fő témára hívta fel a figyelmet: az esélyegyenlőség biztosítására, a fiatalok társadalmi szerepvállalására, valamint a vidéki-, illetve periférikus környezetben élő fiatalok gazdasági és társadalmi integrációjára. A megyeelnök elmondta, az EU különös figyelmet kell fordítson a nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesített (NEET) fiatalokra, és célzott programokkal kell integrálni őket. „Minden tagállamnak biztosítania kell azt az alapcsomagot, mely többek között magában foglalja a nagy sebességű internethez való hozzáférést, a nyelvtanulást, a pályaorientációs tanácsadást, a tutorálást, a tanulmányok finanszírozási lehetőségeit és az első munkahelyhez való jog garantálását” – emelte ki Borboly Csaba.

Tekintettel fiatalok érdeklődésére az ifjúsági szervezetekben való szerepvállalás és az önkéntesség iránt, kiemelt figyelmet kell fordítani a jövőben a rendszer infrastruktúrájának fejlesztésére, annak érdekében, hogy az ifjúság felelősen részt vegyen a demokratikus döntéshozatalban.

„Fontos, hogy a helyi önkormányzatok a helyi stratégiák kialakításába bevonják a fiatalokat mind a tervezés, mind a gyakorlatba ültetés és kiértékelés folyamataiba” – emelte ki Borboly Csaba.

A közmeghallgatás során a megyeelnök hangsúlyozta a vidéki régiók fiatal népességére irányuló figyelem fontosságát. Támogatni kell őket, hogy megőrizzék a vidéki területekhez való kötődésüket és gondoskodni kell arról, hogy folytassák ezeken a területeken a mezőgazdasági munkát, mégpedig olyan, megfelelő képzés révén elsajátított hagyományos földművelési technikákkal, amelyek környezetbarátok, és tiszteletben tartják a fenntartható gazdálkodás elveit. Ezeknek a módszereknek pénzügyi szempontból életképesnek, gazdaságilag pedig jövedelmezőnek kell lenniük – mondta a megyeelnök és hozzátette, hogy a szociális hátrányok leküzdése révén frissül a munkaerőpiac és javul a foglalkoztatottak aránya.

Borboly Csaba, az Európai Régiók Bizottsága tagjaként terjesztette elő „Az ifjúságpolitika terén folytatott európai együttműködés” véleménytervezetet, amelyet a 2016. február 10-i plenáris során fogadott el a Régiók Bizottsága. A dokumentum itt érhető el.

Borboly Csaba Régiók Bizottságában folyatott tevékenységéről bővebben itt lehet informálódni.

Csíkszereda, 2018. január 24.


[ Ifjúsági hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
Szavazás

Az Ön családjában mennyi az egy főre jutó élelmiszerre költött összeg egy átlagos hónapban?

Szavazás!
FACEBOOK

CreArt
Network of Cities for Artistic Creation
European Day of Artistic Creativity
Creative Ideas Bank

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774